Érkezik a következő hosszú hétvége

Érkezik a következő hosszú hétvége

Ön hol tölti?

Több mint három hónapot kellett várni arra, hogy beköszöntsön az idei év második hosszú hétvégéje, ami március 15-én kezdődik. Ennek is köszönhető, hogy nőtt az utazási kedv, egy átlagos tavaszi hétvégéhez képest a duplájánál is nagyobb lesz a forgalom a nemzeti ünnep idején – de nem csak ilyenkor. Keresztes Nórától, a Szallas.hu marketingmenedzserétől megtudtuk, az idei adatokat nézve, a tavalyi évhez képest már most 24,2 százalékkal több foglalás érkezett például Nyíregyházára is.

Idén hat hosszú hétvége vár ránk, rögtön a második jövő hét péntek-szombat-vasárnap. Ilyenkor pedig, már szinte megszokott, hogy több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből, amelyből látszik az is, hogy az átlagos foglalási érték közel ötvenezer forint – körülbelül ötödével több mint egyébként ebben az időszakban –, jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek típusát illetően pedig a wellness a legnépszerűbb.

Az előttünk álló hosszú hétvégék

Március 15-16-17.

Április 19-20-21-22.

Június 8-9-10.

Augusztus 17-18-19-20.

November 1-2-3.

December 24-25-26-27-28-29.

A foglalások zöme belföldre szól

– A hosszú hétvégék jelentősen befolyásolják a belföldi és külföldi turizmust egyaránt. A 3-4 napos hosszú hétvégék alatt jellemzően a belföldi turizmus élénkül jelentősen, illetve a közeli, szomszédos országokba (Románia, Erdély, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország) szeretnek elutazni a nálunk foglalók. Általában erre az időszakra is érvényes, hogy foglalóink 80 százaléka belföldre, míg 20 százalékuk külföldre foglal. A Top 5 külföldi úti cél között szerepel Zakopane, Prága, Krakkó, Torockó és Pozsony is – tudtuk meg Keresztes Nórától.

Akár egy évvel előre

Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldala, a Szallas.hu tapasztalataiból kiderül, hogy foglalóik egyre tudatosabban tervezik meg utazásaikat.

– Körülbelül 130 nappal előre foglalnak a magyar utazók, de nem ritka az olyan sem, aki fél vagy akár egy évvel előre teszi meg mindezt.

Tovább maradnak a városban

Bár még négy hónap hátra van az idei turisztikai szezon kezdetéig és sokan csak ezután fogják eldönteni, hogy hol töltsék hosszabb-rövidebb szabadságukat, a Szallas.hu már jelentős Nyíregyházát érintő adatokkal rendelkezik a 2019-es foglalásokra nézve. Ezekből kiderül, hogy most – a tavalyi évhez képest – több mint 24 százalékkal több foglalás érkezett a szabolcsi megyeszékhelyre. Az átlagos vendégszám 3,15 fő (+2,4 százalékkal több mint tavaly), és az átlagos foglalási hossz 2,37 nap (+4,71 százalékkal több mint tavalyi évben). A Nyíregyházára érkező vendégek átlagosan 56 924 forint értékben foglaltak, a legnépszerűbb hoteltípusok pedig a három-, illetve a négycsillagos hotelek, valamint a panziók.

#kapcsolódó

Pocsai Péter Tanár úr

Pocsai Péter Tanár úr

Mint ahogy megszokhattuk, ez alkalommal is színvonalas évkönyvet adott ki a...

Kíváncsi vagy mikor tudhatod meg, hogy felvettek-e?

Kíváncsi vagy mikor tudhatod meg, hogy...

Mikor derül ki, melyik egyetemre vagy főiskolára kerültök be a 2018-as felvételin?