A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban nemcsak az iskolának, hanem az életnek is tanulnak a tanulók

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban nemcsak az iskolának,  hanem az életnek is tanulnak a tanulók

2019. március 25-én „Egészségnap” keretében ismerkedhettek meg a kölcseys diákok az elsősegélynyújtás alapjaival, az egészséges életmóddal és az újraélesztés technikáival.

A diákok testnevelés órára érkezve ugyancsak meglepődtek a berendezett tornatermen, hiszen ambu babák és tetszetős egyenruhába öltözött fiatalok várták a tanulókat, akik a Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi Informatikai Szakgimnázium és Kollégiumból érkeztek, illetve jöttek hallgatók is a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karáról . A rendezvényt „nemzetközivé” tette egy egyiptomi önkéntes lánynak a jelenléte, aki hazánkban tanulja a szociális munka alapjait.

Osztályomat, a 9. c osztályt, a 4. órában várta ez az érdekfeszítő esemény, négy csoportra bontva négy különböző helyszínen gyakorolhattuk az elsősegélynyújtás alapjait.

Számomra az volt a legizgalmasabb csoportmunka, amikor egy képzeletbeli közlekedési baleset sérültjét kellett ellátnunk, megtanulhattuk, hogyan kell a sebesültet megvizsgálni, meggyőződni a sérüléseiről, mikor szabad, mikor nem szabad hozzányúlni, illetve hogyan kell stabil oldalfekvésbe helyezni a sérültet.

Régóta szerettem volna már megtanulni az újraélesztés alapjait, így nagy érdeklődéssel vártam, hogy a csoportunk végre az ambu babákhoz kerülhessen. A hallgatók nagy türelemmel mutattak meg nekünk mindent, és hosszú perceken keresztül gyakorolhattunk, amíg el nem sajátítottuk az újraélesztés alapvető technikáit. Nagy megelégedéssel töltött el, hogy vészhelyzetben már nekem is lenne bátorságom segíteni.

A drog és a dohányzás veszélyeiről játékos feladatban bővíthettük ismereteinket, ugyanis osztályfőnöki óra keretein belül már többször értesültünk ezekről. A feladatokat totó és keresztrejtvény formájában kaptuk meg, itt felhasználhattuk előzetes ismereteinket, amiknek hasznát is vettük.

Nekem nagyon tetszettek a feladatok és az oktatók is kedvesek voltak, ha véletlenül elrontottunk valamit, mindig segítettek és újra próbálkozhattunk mindennel. Sok új tapasztalatot és ismeretet szereztem ez alatt a rövid idő alatt, aminek nagyon örülök, ugyanis az elsősegély mindig is közel állt a szívemhez. Remek érzés tudni azt, hogy az iskolában a többi sokszínű program között ez is szerepel. Szerintem fontos, hogy minden embernek legyen legalább egy kis alapismerete, mert sosem lehet tudni, hogy az utcán sétálva mibe botlunk, és azt sem, hogy ki szorul segítségre.

Németh Nikolett, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 9. c osztályos tanulója

 

#kapcsolódó

Két keréken érkezik karácsonykor a segítség

Két keréken érkezik karácsonykor a...

Jótékonysági bicikligyűjtésen vesz részt a Platán Autóház ŠKODA márkakereskedése.

Készíts otthon, fagyi gép nélkül fagyit!

Készíts otthon, fagyi gép nélkül fagyit!

Itt az eperszezon és mikor az idő felmelegszik, szívesen eszünk meg egy fagylaltot...