Útlezárások Nyíregyházán hétvégén - Jön a V4 kerékpárverseny

Útlezárások Nyíregyházán hétvégén - Jön a V4 kerékpárverseny

Ilyen még soha nem volt Nyíregyházán.

23 külföldi klub, 150 profi kerékpáros, 18 fős bírói csapat, és több mint másfél kilométer hosszú, többek között rendőri biztosításból, operatőrökből, riporterekből, újságírókból, orvosokból és szakmai stábból álló konvoj. A számok is mutatják, ilyen mezőny még soha nem érkezett Nyíregyházára. A májusi Háztömbkörüli verseny után most július 20-án és 21-én Magyarország legrangosabb egynapos kerékpáros versenyének, a „V4 Special Se­riesnek” ad otthont a szabolcsi megyeszékhely. (Megjelent a Nyíregyházi Napló július 12-ei számában.)

Vannak, akik a munkába vagy iskolába járás eszközének használják a kerékpárt, míg mások a tökéletes edzésformát látják a biciklizésben, esetleg kikapcsolódás miatt választják, de ott vannak a profik is, akik már bizony fizetést is kapnak azért, mert tekernek – méghozzá nem is akármennyit: évente hozzávetőlegesen 45 ezer kilométert. Naponta minimum 6-7 órát edzenek, és hetente 3-szor, 4-szer versenyeznek 170–180 kilométeres távokon. Közben persze olimpiai és világbajnoki kvalifikációs pontokat szereznek. Ők érkeznek most Nyíregyházára (is), hogy a legjobbak között tekerve és a célba érve, jövőre akár a XXXII. tokiói nyári olimpiai játékon láthassuk őket a televíziók képernyője előtt.

Már hat éve

A V4 kerékpárverseny története 2013-ig nyúlik vissza, amikor megrendezték az első ilyen megmérettetést. A 300 fős mezőny akkor Budapestről, a WestEnd City Center tetőteraszáról indult, és a leggyorsabbak másnap délben értek célba Krakkó városának főterén. Azóta minden évben megrendezik, tavaly pedig a verseny ötödik évfordulója alkalmából elindítottak egy külön sorozatot, Visegrad 4 Special Series néven. Ez érinti jövő héten kétszer is Nyíregyházát.

Két verseny

A V4 Special Seriesen belül jövő héten két versenyt is tartanak. Július 20-án, szombaton Vásárosnamény és Nyíregyháza, míg a másikat július 21-én Vásárosnamény és Ibrány között.

Mindkét mezőny érinteni fogja a szabolcsi megyeszékhelyet.

A V4 Special Series Vásárosnamény–Nyíregyháza július 20-án 12:20-kor, egy úgynevezett lassú rajttal startol el Vásárosnaményból. Ezt követően a profi kerékpárosok megtesznek három 4 kilométeres kört a városban, majd a negyedikben már érintik Beregsurányt, Tarpát, Gulácsot, Jándot. Átmennek Kisvárdán keresztül Nyírbogdányba, Kemecsére, majd Sóstógyógyfürdő felől megérkeznek Nyíregyházára és a belvárosban újabb négy kört tekernek le, 4,7 kilométeres körpályán.

– magyarázta Solymosi János versenyigazgató. Az első áthaladás szombaton 15:40-kor várható az Országzászló téren, az utolsó befutó pedig 16:10-kor ér célba.

Útlezárás, forgalomkorlátozás

A nagyszámú versenyző és kísérőstábjuk miatt szombaton délután 3 órától útlezárásokra és forgalomelterelésekre kell számítani Nyíregyházán, mindez pedig a buszjáratok útvonalát is érinteni fogja.

A Ferenc körút, a Szegfű utca, a Hunyadi utca és az Egyház utca osztott pályás, ezért csak az egyik sáv lesz lezárva, a másik oldalon tud majd egy irányban haladni a forgalom. A Kossuth utca viszont nem az, és a Zrínyi Ilona utca is le lesz teljesen zárva. Az útzár negyed négytől fél ötig tart majd.

– tette hozzá.

A hosszabb útlezárás a Zrínyi Ilona utcát és az Országzászló teret érinti majd, itt már délben elkezdődik, ugyanis ott felállítanak egy VIP kamiont – erről lesz az eredményhirdetés is.

Cél a vb és az olimpia

Érkeznek csapatok – egy csapat hat versenyzőből áll – Luxemburgból, Olaszországból, Belgiumból, Német­országból, többek között Ausztriából és természetesen Magyarországról is. A verseny célja, hogy az indulók olimpiai és vb kvalifikációs pontokat szerezhessenek.

V4 series kerékpárverseny másnap is lesz, a vasárnapi azonban Vásárosnamény és Ibrány között zajlik, szintén érintve Nyíregyházát.

A gladiátor is indul

A „V4 Special Series Vásárosnamény–Ibrány” várható ibrányi körözése előtt, 13:00 órától megrendezik az Amatőr Magyar Kupa futam 11. fordulóját a profik számára már kialakított 5,7 kilométeres körpályán. A rövid táv 4 kört, míg a hosszú 12 kört fog megtenni. Ezeken a futamokon is várhatóak igazolt versenyzők. Igazi kuriózum, hogy a hosszú távon rajthoz áll a V4 kerékpárverseny egyik díszvendége is, a Paris-Roubaix, Tour of Flanders, Giro di Lombardia és sok más World Tour verseny korábbi győztese, a „Gladiátor” becenéven ismertté vált Andrea Tafi. Az amatőr verseny kiírása megtalálható, illetve nevezés leadható az NYKSE honlapján (nykse.hu).

Vásárosnaményban rajtol el a mezőny, a versenyzők Kisvárdán keresztül jutnak el Nyírbogdányba, Kemecsére, Tiszarádra, Nagyhalászba, majd Sóstóra. Sóstón, a Nyíregyházi Állatpark előtt vár rájuk egy részhajrá 14 órától, ami a szervezők ígérete szerint, igazán látványosnak ígérkezik. Innen halad tovább a mezőny a Sóstói úttól az Erdő sorra, majd onnan a Tokaji útra, és végül Rakamazra, Tímárra, Balsára, Szabolcsba, Gávavencsellőre, Paszabra és Ibrányba. Ezen a napon az útlezárás háromnegyed kettőtől várható.

Óriási stábokkal jönnek

Mint megtudtuk, a profi mezőny komoly kísérőstábbal érkezik. A média képviselői mellett jönnek masszőrök, orvosok, biztosító szakemberek és van, akivel még saját szakács is. Így csak maga a stáb 500 fő lesz és ehhez jönnek még hozzá a nézők. A jövő heti versenyek tulajdonképpen előfutamok, hiszen jövőre világkupa versenyt szeretnének rendezni városunkban.

Ilyen lesz a nyíregyházi pálya

A versenyzők Sóstógyógyfürdő felől érkeznek be Nyíregyházára. A Sóstói úton haladva, a Ferenc körúthoz érve elfordulnak balra, majd a László utcához érve, az OBI-nál jobbra folytatják útjukat, a Szegfű utcán. Balra fordulnak az Európa Hotelnél, elhaladnak a bíróság épülete előtt, majd célba a McDonald’s-nál, az óránál érnek be. Ezt követően még teljesítenek a városban négy teljes kört: Bercsényi utca–Bethlen Gábor utca–Egyház utca–Kossuth utca–Ferenc körút.

nyiregyhaza.hu



#kapcsolódó

Vár téged is a Continental Aréna! Videó!

Vár téged is a Continental Aréna! Videó!

A Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában beszélt az átalakulásról és...