SZAVALÓVERSENYEN NYERT JÉCSÁK JUDIT

SZAVALÓVERSENYEN NYERT JÉCSÁK JUDIT

Idén első alkalommal került megrendezésre a Szabó Magda Szavalóverseny, melynek megyei döntőjéről egy nyíregyházi diáklány hozta el az első helyezésnek járó kitüntetést. A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tizennyolc éves tanulója, Jécsák Judit már kisiskolásként szerette az irodalom és versek világát, kitartásának köszönhetően pedig most egy versenyt is megnyert.

– Mikor kezdett fontos lenni számodra a szavalás?

– Már kisebb koromtól kezdve nagyon szerettem az irodalmat, olyannyira, hogy a jövőben is ezzel tervezek foglalkozni. A szavalás mindig adott egyfajta pluszt az életemhez, nagyon jól érzem magam ebben a műfajban, de inkább csak hobbi szinten foglalkozom vele.

 

RAJONG ARANY JÁNOS BALLADÁIÉRT

 

– Vannak kedvenc költőid, irodalmi alkotásaid?

– Kedvenc költőt nagyon nehéz találni... Minden szempontot összevetve, Arany János az, akit a legkimagaslóbbnak tartok a magyar költők közül. Idegen nyelvű alkotókat azért nem veszek ilyenkor figyelembe, mert ők a saját nyelvükön alkottak, és az élmény, amit én, mint olvasó kapok, nem teljes részben nekik köszönhető. Hiszen ebben nagy szerepük van tehetséges műfordítóinknak. Arany Jánosnak pedig leginkább a balladái tudnak magukkal ragadni.

 

– Milyen versenyeken szerepeltél már, melyik nyújtotta a legmaradandóbb élményt számodra?

– Már egészen korán felfedezték bennem általános iskolai tanáraim a tehetséget, így hamarosan az iskolakörzeti szavalóversenyeken is részt vehettem. Legszebb emlékemet azonban mégsem versenyek útján nyertem. Egy viszonylag nagyszabású rendezvényen kértek fel szavalásra. A rendezvény a határon túli magyarok köré épült, nekik szólt; ezáltal nagy számban vettek részt rajta. Az ekkor előadott versem pedig mélyen a témába vágott. Az elszakított tájakon élők kitartásának és leküzdhetetlen hazafiságának ékes bizonyítékaként minden szempár könnybe lábadt... És az én hangom is el-elcsuklott a vers vége felé. De még így is nagyon jó szívvel és meghatódva idézem fel ezeket a pillanatokat.

 

NEM VOLT SOK IDEJE A FELKÉSZÜLÉSRE

 

– Idén megmérettetted magad az I. Szabó Magda Szavalóversenyen. Mi ösztönzött a jelentkezésben, hogyan készültél fel a versenyre?

– Az idei verseny nagyon hirtelen jött, így nem sok idő maradt a felkészülésre. Ez volt az oka annak, hogy egy korábban már megtanult verssel indultam. Ezt a verset egy, a mostani iskolámban rendezendő versenyre tanultam meg, és egykori magyartanárom, dr. Jánosiné Juhász Katalin segített a felkészülésben. Rengeteg tanácsot kaptam tőle, és nem csak ezt az egy verset illetően. Mindig igyekezett építő kritikákkal illetni a munkámat, ezzel is egyengetve az utamat, amiért örökké hálás leszek neki, és kedvenc tanáromként őrzöm meg szívemben a nevét.

 

– Mesélj a versenyen szerzett élményeidről, tapasztalataidról!

– A Szabó Magda Szavalóverseny alkalmával lehetőségem nyílt meghallgatni egy tömör és átfogó véleményt az egyik zsűritagtól, azzal kapcsolatban, hogy mik az ismérvei egy rossz szavalónak, kiemelve konkrét, verseny alatt is észlelt hibákat. Ezt nagyon hasznos dolognak tartom, hiszen a hibák sorai között valószínűleg mindenki felfedezhette a rá vonatkozóakat, ahogyan én is. Az itt megszerzett megyei első helyezés a legrangosabb eredmény, amit valaha elértem, éppen ezért nagy büszkeséggel tölt el, hogy megkaphattam.

 

TIPPEK LÁMPALÁZ ELLEN

 

– Mit ajánlassz azoknak a fiataloknak, akik le szeretnék győzni a lámpalázat az előadásaik során?

– Tapasztalataim alapján a stabil szövegtudás hiánya az, ami a legnagyobb lámpalázat okozza. Ha valaki szavalni szeretne, az első és legfontosabb a szöveg precíz memorizálása. Csak erre lehet építkezni. Ha valaki nem biztos abban, hogy megakadás nélkül tudja a szöveget, az már elég ok olyan szintű izgalomra, hogy az előadásmódjára is rányomja a bélyeget.

 

Farkas Fanni

#kapcsolódó

Sorra nyeri  a versenyeket Dankó Jázmin!

Sorra nyeri a versenyeket Dankó Jázmin!

Énekel, fuvolázik Dankó Jázmin, egészen kicsi kora óta. Mondhatjuk, a vérében...

Vasváris szalagavató videó 2017!

Vasváris szalagavató videó 2017!

156 vasváris érettségiző diákra tűzték fel a szalagot a Continental Arénában....