Hamarosan indul a jelentkezés a nyári táborokba - Idén is 8 turnusba várják a gyerekeket

Hamarosan indul a jelentkezés a nyári táborokba - Idén is 8 turnusba várják a gyerekeket

Hamarosan indul a jelentkezés a nyári táborokba - Idén is 8 turnusba várják a gyerekeket

2020. június 15., hétfő. A nap, amit már diákok ezrei várnak, hiszen eddig tart a 2019/2020-as tanév. Bár a nyári szünet beköszöntéig még négy hónap hátra van, egy kis színt visz a borús, téli napokba, hogy természetesen idén sem maradnak el az önkormányzat nyári napközis táborai.

Már hagyomány, hogy az önkormányzat évről évre napközis táborokat szervez a nyíregyházi állandó lakhellyel rendelkező, (nyíregyházi székhelyű) alapfokú általános iskolába járó – beleértve a gyakorló, egyházi és alapítványi iskolákat is – tanulóknak. Nem lesz ez másként idén sem: 2020-ban 1600 gyermek részvételét tudják kedvezményes áron biztosítani, nyolc tábori helyszínen.

Minden a megszokottak szerint

Sziky Károlyné szakmai programkoordinátor a Nyíregyházi Napló megkeresésére elmondta, a táborok szervezése még javában zajlik, ami azonban biztos, hogy idén is a nyári szünet első napjától augusztus elejéig nyolc héten keresztül, nyolcféle tábortípusban vehetnek majd részt a kisdiákok. Ezek a már jól megszokott programok lesznek.

Az iskolai szervezőknél...

A táborokra továbbra is az oktatási intézményekben lehet majd jelentkezni (ahová a gyermek jár), az iskolai szervezőknél, márciustól. Jelentkezni pedig május elejéig lehet. Mivel az önkormányzat idén is támogatja a diákok táborozását, így a szülőknek  csak az étkezésért – napi háromszori étkezést foglal magában – kell térítési díjat fizetni (természetesen van lehetőség kedvezmény igénybevételére is, az erre való jogosultságot viszont a szülőknek hitelt érdemlően igazolniuk kell), illetve – amennyiben igénylik – a buszos szállítás költségét.  Aki több turnusban szeretné majd gyermekét táboroztatni, természetesen azoknak lesz erre lehetőségük, de azt a megszokottak szerint, önköltséges áron.

 

Tábori helyszínek

1. Múzeumfalu

2. Kis Vakond Tábor (Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő)

3. Zelk Sporttábor (Zelk Zoltán Tagintézmény)

4. Úszótábor

5. Sóstóhegyi Nyelvi Tábor (Szabó Lőrinc Tagintézmény)

6. Szőlőskerti Nyelvi Tábor (Szőlőskerti Tagintézmény)

7. Focitábor (Szőlőskerti Tagintézmény)

8. Göllesz Tábor (Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI)

#kapcsolódó

Megépül az örökösföldi edzőközpont – Modern körülmények az utánpótlás-nevelés érdekében

Megépül az örökösföldi edzőközpont...

Megépül az örökösföldi edzőközpont – Modern körülmények az utánpótlás-nevelés...