Megtartották a IV. Kelet-Magyarországi Gitárversenyt a Vikár Sándor Zeneiskolában

Megtartották a IV. Kelet-Magyarországi Gitárversenyt a Vikár Sándor Zeneiskolában

Megtartották a IV. Kelet-Magyarországi Gitárversenyt a Vikár Sándor Zeneiskolában

Negyedik alkalommal szervezték meg a Kelet-Magyarországi Gitárversenyt a Vikár Sándor Zeneiskolában. A megmérettetésre 14 intézményből 43 tanuló érkezett és négy korcsoportban mérte össze tudását. A versenyt három évente rendezik meg, a nagy országos Váci verseny előtt.

2011 óta rendezik meg három évente a Vikár Sándor Zeneiskolában a Kelet-Magyarországi Gitárversenyt és szakmai találkozót. Ez kiváló lehetőséget biztosít a régióban tevékenykedő pedagógusok és tanulók számára a szakmai és emberi kapcsolatok kialakításához, erősítéséhez. A rendezvény hiánypótló szerepet is felvállal az országos versenyek között, a mindennapi felkészülést  ösztönző, inspiráló hatásával.

2011-ben volt az első olyan alkalom, amikor ez a verseny megrendezésre került és az volt a cél, hogy a nagy Váci verseny előtt, ami három évente van megrendezve az országban, legyen valamilyen megmérettetés itt a megyében. Ez előtt ilyen nem volt, tehát ez egy új kezdeményezés és azt szolgálja, hogy egy kicsit összefogjuk a gitár tanszakot, megnézzük a közös munkát, a gyerekeknek legyen lehetősége megmérettetni egymással.

– mondta el Czakó Erika gitárművész.

A versenyen négy korcsoportban mérték össze tudásukat a diákok, 14 intézményből összesen 43 tanuló érkezett. A versenybizottság elnöke Szilvágyi Sándor, Liszt Ferenc és Artisjus-díjas gitárművész volt, aki kiemelte, hogy a zsűrizésnél azt veszi figyelembe, hogy egy-egy produkció hagyott-e benne nyomot.

Részemről az fontos, hogy van-e a gyereknek valamit mondania, ami lehet, hogy furcsának tűnik egy gyereknél, de már kis korban is látszik ha tehetséges vagy pódium alkat. Minél kisebb egy gyerek, annál inkább látszik a tanár erős lenyomata, de én igyekszem magam ilyenkor ettől függetleníteni. A lényeg, hogy kaptam-e valamit, viszek-e valamit magammal abból, amit ő adott.

– tette hozzá Szilvágyi Sándor, Liszt Ferenc és Artisjus-díjas gitárművész.

A versenyre érkeztek a régió minden pontjáról résztvevők, például Miskolcról, Debrecenből, Kisvárdáról és Szerencsről is.

#kapcsolódó

Évad búcsúztató

Évad búcsúztató

Elbúcsúztatta az évadot a Primavera Balettegyüttes Nyíregyházán. A színvonalas...

Széchenyis voltál? Ez neked szól!

Széchenyis voltál? Ez neked szól!

Keresi a Széchenyi a volt diákjait! Részletekért kattints ide!