Vádemelés az áldozatát gépkocsija csomagtartójában rejtegető férfi ellen

Vádemelés az áldozatát gépkocsija csomagtartójában rejtegető férfi ellen

Vádemelés az áldozatát gépkocsija csomagtartójában rejtegető férfi ellen

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kért az ügyészség arra a férfira, aki a vádirat szerint előbb megölt egy prostituáltat, és elvette a pénzét, majd pár nap múlva egy butik eladóját sebesítette meg életveszélyesen.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint a 40-es éveiben járó vádlott 2017 elején elveszítette a munkáját, ezért anyagi gondjai voltak. Mindezt titkolta a vele élő édesapja elől, sőt naponta elindult otthonról, mintha munkába menne. Ilyenkor a megyében autózott, gépkocsijában olvasgatott, és több prostituált szolgáltatását is igénybe vette.

2018. november 16-án az egyik kisvárdai áruház parkolójában felajánlotta a vádlottnak szolgáltatásait az ott prostituáltként dolgozó sértett. Gépkocsival egy közeli földútra mentek, ahol a szolgáltatás közben ismeretlen okból vita támadt a vádlott és a sértett között. A férfi a gépkocsija ajtajában tárolt, 20 cm pengéjű konyhakést magához vette, és azzal többször mellkason és fejen szúrta a nőt, aki a helyszínen elhunyt. A vádlott ezután elvette a sértett pénzét, majd a holttestet fóliába csomagolta, a gépkocsija csomagtartójába tette, és a lakására vitte. A rendőrség 10 nap múlva találta meg a holttestet a csomagtartóban.

A vádlott 2018. november 22-én délben az egyik nyíregyházi ruházati butikhoz ment azért, hogy pénzt szerezzen. Vásárlási szándékot színlelt, így érte el, hogy a boltban eladóként dolgozó nő a pénztárgépbe beüsse a termékek árát. Eközben a sértetthez lépett, és a magával vitt, engedély nélkül tartott pisztolyával leütötte a nőt, aki a földre esett. A vádlott ráült a fekvő sértettre, a pisztolyt pedig a fejéhez szorította. Ezután elővette a korábban is használt kését, amellyel többször megszúrta a sértett hasát, combját. Ekkor ért a bolt elé egy férfi, aki a kirakatot verve elriasztotta a vádlottat, így értékek nélkül távozott a helyszínről. Az eladónő életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg, sérülései így is 2 hónap alatt gyógyultak.

A vádlottat a rendőrök másnap a lakásán fogták el, őrizetbe vették, azóta is letartóztatásban van.

Az ügyészség nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, kifosztás és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy legkorábban 35 év múlva vizsgálja meg a bíróság azt, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátható-e.

A mellékelt fotókon az emberöléshez használt kés és pisztoly látható.

 

Dr. Martossy György

mb. főügyész

#kapcsolódó

Május elejétől fokozatosan kezdődhet meg az ország életének és gazdaságának újraindítása

Május elejétől fokozatosan kezdődhet...

Május elejétől fokozatosan kezdődhet meg az ország életének és gazdaságának...

Jelenleg 17 fő van lélegeztetőgépen

Jelenleg 17 fő van lélegeztetőgépen

Jelenleg 17 fő van lélegeztetőgépen