Közleményt adott ki a Móricz Zsigmond Színház a koronavírussal kapcsolatban

Közleményt adott ki a Móricz Zsigmond Színház a koronavírussal kapcsolatban

Közleményt adott ki a Móricz Zsigmond Színház

Kedves Nézőink! 

A Móricz Zsigmond Színház ezúton tájékoztatja Önöket, hogy - bár a koronavírus Magyarországon is megjelent - előadásainkat zavartalanul játsszuk. 
Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a színház épületében minimálisra csökkentsük a vírus terjedésének lehetőségét, így naponta fertőtlenítjük a kilincseket, mosdókat, a mosdókban a kézmosószer fertőtlenítőszert tartalmaz.
Kérjük Önöket, hogy a médiában elérhető tájékoztatók alapján, járjanak el felelősségteljesen a járvány megelőzése érdekében! Amennyiben influenzás, megfázásos tüneteket észlelnek magukon, mint bármely fertőző betegséggel járó helyzetben is, az egészségügyi szakemberek utasításait betartva, válasszák inkább az otthon melegét, és jegyüket adják inkább tovább egészséges barátaiknak, ismerőseiknek! 
Sem Nyíregyháza MJV Önkormányzata, sem a kormány nem rendelte el a közintézmények bezárását – bízunk benne, erre nem is kerül sor –, így egyelőre minden kitűzött előadásunkat megtartjuk, jegyet a járványveszélyre való hivatkozással nem váltunk vissza. 
Amennyiben a közintézmények bezárását érintő döntésről értesülünk, a megfelelő felületeken értesíteni fogjuk Önöket az esetlegesen elmaradó előadásokról. 
                      Jó szórakozást kívánunk az elkövetkező estékre! Szeretettel várjuk Önöket! 
A Móricz Zsigmond Színház Társulata

moriczszinhaz.hu

#kapcsolódó

ÁTADTÁK A BENCZÚR ÉS BESSENYEI TERET NYÍREGYHÁZÁN

ÁTADTÁK A BENCZÚR ÉS BESSENYEI TERET...

Ünnepélyesen is átadták a Zöld Város kialakítása Nyíregyháza területén című...

Szakmai konferencia az Inczédyben

Szakmai konferencia az Inczédyben

ÉPÍTÉSZETI MESTER SZAKMAI TAGOZAT KONFERENCIÁJA AZ INCÉDYBEN