Óvodai beiratkozásra vonatkozó szabályok a 2020/2021. nevelési évre

Óvodai beiratkozásra vonatkozó szabályok a 2020/2021. nevelési évre

Óvodai beiratkozásra vonatkozó szabályok a 2020/2021. nevelési évre

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett.

Az Emberi Erőforrások Minisztere -a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020.(III.11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020.(III.25.) EMMI határozatában (továbbiakban: EMMI határozat) a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg.

A szülők, törvényes képviselők először nézzék meg a www.nyiregyhaza.hu vagy varoshaza.nyiregyhaza.hu honlapon, hogy melyik a lakóhelyük szerinti kötelező felvételt biztosító óvoda. Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt esetben személyesen jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április 17. napjáig, melyhez a honlapon szándéknyilatkozat nyomtatvány található.

A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvodák az óvodai beiratozásokat 2020. április 2. és 2020. április 20. között tarják meg a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös figyelemmel.  A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvoda vezetője a gyermek óvodába történő felvételéről 2020. április 20. napjáig dönt és erről írásban értesíti a szülőket, valamint az érintett gyermek kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. Amennyiben Ön a gyermekét a kötelező felvételt biztosító (körzetes) óvodába kívánja beíratni jelenleg nincs teendője. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor. A gyermek felévételét követően a felvételről írásban értesíti az óvoda az érintett szülőt, valamint a gyermeket be kell jelenteni a KIR személyi nyilvántartásába.

Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján a beiratkozások időpontjára vonatkozóan az óvoda beosztást készít, amelyről az érintett szülőket tájékoztatja. A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.


A beiratkozás segítéséhez összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.

 

1./ Hol találom meg a kötelező felvételt biztosító óvodát?

 

A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott kötelező felvételi körzettel rendelkező óvodák körzethatárairól információ a http://varoshaza.nyiregyhaza.hu/ és a www.nyiregyhaza.hu oldalon található.

 

2./ Mi a teendőm, ha szeretném engedélyeztetni gyermekem óvodakezdésének elhalasztását?

A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a Nyíregyházi Járási Hivatal Hatósági Osztályához (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.).

3./ Mi a teendőm, ha gyermekem bölcsődés, és még további egy évig a bölcsődében marad?

A bölcsődéknek legkésőbb 2020. április 15-éig jelezniük kell az Oktatási Hivatal számára, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek a jogszabályokban meghatározott esetben további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt, és nem kezdi meg az óvodai nevelést. Ha gyermeke is érintett, kérjük, hogy mielőbb egyeztessen a gyermekét ellátó bölcsődével, hogy a szükséges bejelentést megtették-e a Hivatal felé, Ön pedig ne jelentkeztesse gyermekét ebben a beiratkozási időszakban óvodába.

 

4./ Mi a teendőm, ha éppen külföldön élünk vagy költözünk, ezért gyermekem nem kezdi meg Magyarországon az óvodai nevelést?

A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.


A koronavírus-járvány miatt a Kormány által kihirdetett országos veszélyhelyzetben az óvodai beiratkozás kapcsán kérem, hogy elsősorban a telekommunikációs eszközök segítségével (telefon, internet) tájékozódjon a kiválasztott óvoda beiratkozási rendjéről, illetve egyeztessen az óvodával, annak fenntartójával, hogy gyermeke beiratkozása személyes találkozás nélkül milyen formában tehető meg. Az óvodák elérhetőségei a http://varoshaza.nyiregyhaza.hu/ valamint a www.nyiregyhaza.hu oldalon az Óvodák menüpontban érhetőek el.


Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzati fenntartású Óvodáinak körzetei

 

 

ESZTERLÁNC ÉSZAKI ÓVODA

 

 

Eszterlánc Északi Óvoda – Székhely – Tas utca 1-3.

Alpár Ignác utca,

Bánki Donát utca,

Bencs László utca,

Bláthy Ottó utca,

Czóbel Minka utca,

Csillagvirág utca,

Déri Miksa utca,

Fábián Zoltán utca,

Fehér Gábor utca,

Geduly Henrik utca,

Gerlóczy Gábor köz,

Gerlóczy Gábor utca,

Jósika Miklós utca,

Kalevala sétány,

Kandó Kálmán utca,

Kéry József utca,

Kiss Lajos utca,

Lázár Károly utca,

Leffler Sámuel utca,

Lengyel utca,

Lukács Ödön utca,

Makay István utca,

Mikecz Kálmán utca,

Napvirág utca,

Sipkay Barna utca,

Szent-Györgyi Albert utca,

Tas utca,

Törpe utca,

Újmajori út,

Vattay Altárbornagy utca,

Vietórisz József utca

Állomás úti Telephely – Állomás utca 6.

Állomás utca

   2-42-ig páros,

Aranykalász sor

   2-176/A-ig páros

Bálint utca,

Betekints utca,

Bozót utca,

Búzakalász sor,

Búzakalász utca,

Cseresznyés utca,

Csillagfény utca,

Csiszár utca,

Csizmadia utca,

Fenyvestanya,

Fülemüle sor,

Fűrdőház tér,

Gábor köz,

Gábor utca,

Hadobás köz,

Hadobás sor,

Hadobás utca,

Hármastanya,

Igrice köz,

Igrice utca,

Inda köz,

Inda utca,

János utca,

Jánoshegy lakópark,

Kemecsei út,

Képíró utca,

Keselyűs I. dűlő,

Keselyűs II. dűlő,

Keselyűs sor,

Keselyűs utca,

Keselyűs zug,

Kulacs utca,

Küküllő utca,

Lenfonó utca,

Lugas utca,

Mihály utca,

Nyírség köz,

Nyírség utca,

Péter utca,

Posta utca,

Ricsa-dűlő,

Rókadűlő,

Sövény utca,

Varjú utca,

Vénusz utca,

Venyige utca

Vöröscsillag tanya

Gyermekmosoly Tagintézmény – Etel köz 13.

4-es huszárok útja,

Eperjes utca,

Etel köz

   15-65-ig folyamatos,

Gádor Béla köz,

Gádor Béla utca,

Korányi Frigyes utca

   34-290-ig páros,

Korányi köz,

Kosbor utca,

Május 1 tér

   0-10/A-ig folyamatos,

Ószőlő utca

   79-97/A-ig folyamatos,

Rády József utca,

Ungvár sétány

   2-66-ig páros,

Ungvár sétány

   21-87-ig páratlan.

 Homokvár Tagintézmény – Ferenc körút 1.

Dohány utca

   1-29-ig páratlan,

Erdő sor,

Ferenc körút,

   1-47-ig páratlan,

Homoksor,

Homok tér,

Homok utca,

Kossuth Lajos utca

   63-77-ig páratlan.

Kerekerdő Tagintézmény – Sóstói utca 31.

Botond utca,

Csaló köz,

Etel köz

   1-14-ig folyamatos,

Garibaldi utca

   4-42-ig páros,

Honfoglalás köz,

Honfoglalás utca,

Ifjúság utca,

Kodály Zoltán utca

   1-43-ig páratlan,

Kond utca,

Korányi Frigyes utca,

   1-245-ig páratlan,

Ószőlő utca

   28-78-ig folyamatos

   98-207-ig folyamatos,

Schmidt Mihály utca,

Sóstói út

   17-76-ig folyamatos,

Sziget utca,

Tamási Áron utca.

Csillagszem Tagintézmény – Kollégium utca 50.

Aranyalma utca,

Árnika utca,

Atléta utca,

Berek utca,

Boglárka utca,

Borsikafű utca,

Buji út,

Ciklámen köz,

Ciklámen utca,

Csabagyöngye utca,

Csernyikbokor,

Csobolyó út,

Csősz utca,

Csutorás utca,

Delicsesz köz,

Dolmány utca,

Egres köz,

Ezerjó utca,

Furmint utca,

Gerbera utca,

Gólyahír köz,

 

Gólyahír utca,

Gomolya utca,

Gyopár utca,

Gyöngyike utca,

Illés utca,

Izabella köz,

Izabella utca,

Jonathán utca,

Kakukkfű utca,

Katáng utca,

Kikerics utca,

Kocsány utca,

Kollégium utca,

Kökörcsin utca,

Májusfa utca,

Mátyásbokor,

Nyírszőlősi út,

Pajta utca,

Pajzsikafű utca,

Pannónia utca,

Patak utca,

Pipitér utca,

Rétköz utca,

Rizling utca,

Sugár utca,

Százszorszép utca,

Szegély köz,

Szegély utca

   2-100-ig páros,

Szőlőskert utca,

Üstökös utca,

Vadalma utca,

Vadrózsa utca,

Vasút utcaGyöngyszem Tagintézmény – Krúdy Gyula utca 27.

Ferenc körút

   0-254-ig páros,

Garibaldi utca

   1-63-ig páratlan,

Kodály Zoltán utca

   2-54-ig páros,

Korányi Frigyes utca

   2-32/E-ig páros,

Krúdy Gyula köz,

Krúdy Gyula utca,

Május 1. tér

   11-20-ig folyamatos,

Sóstói út 1-15-ig folyamatos

Ungvár sétány

   1-19/B-ig páratlan.

Napsugár Tagintézmény – Stadion utca 32/a

Csatorna utca,

Cserje utca,

Csongor köz,

Csongor lakópart,

Csongor utca,

Csongor zug,

Daru utca,

Fecske utca,

Fürj utca,

Galamb utca,

Gém utca,

Hímes utca,

Kard utca,

Kincs köz,

Kincs utca,

Kótaji út,

Koronafürt utca

Kraszna utca

Repülőtér út

   1-13-ig páratlan,

Rigó utca,

Sirály utca,

Stadion köz,

Stadion utca,

Szalonka utca,

Szamos utca,

Szegély utca

   1-89-ig páratlan,

Szél utca,

Szent Flórián tér,

Vasvári Pál utca

   68-214-ig páros

   73-93-ig páratlan,

Westsik Vilmos utca.

Nyitnikék Tagintézmény – Jázmin utca 10.

Állomás utca

   1-53-ig páratlan,

Álmos utca,

Anna utca,

Aranykalász sor

   1-201-ig páratlan,

Asztalos utca,

Árnyas utca,

Attila utca,

Avar utca,

Bakcsó utca,

Bárány utca,

Barka utca,

Bea utca,

Berenát utca,

Bibic utca,

Blaha Lujza sétány,

Bojtorján utca,

Borbála utca,

Borostyán utca,

Borostyánkő utca,

Csaba utca,

Csalogány köz,

Csalogány utca,

Cserép utca,

Csillagpázsit utca,

Csiha Kálmán utca,

Csónak utca,

Előd utca,

Erdész utca,

Erdőalja utca,

Erika utca,

Ezüstkalász utca,

Fácán utca,

Farkas utca,

Fejedelem utca,

Feketedűlő utca,

Fürdő köz,

Fürdő utca,

Gerencsér utca,

Gulyás Pál köz

Gulyás Pál utca,

Gyula utca,

Harkály utca,

Harmat utca,

Határ utca,

Hattyú utca,

Huba utca,

Ilona utca,

Jácint köz,

Jácint utca,

Jázmin köz,

Jázmin utca,

Jupiter utca,

Katalin utca,

Kecsege utca,

Kertész utca,

Kékfestő utca,

Kékfestő köz,

Kéve utca,

Kócsag utca,

Korsó utca,

Ködmön utca,

Krisztina utca,

Krizantém utca,

Lenke utca,

Lepke utca,

Mackó utca,

Magdolna utca,

Majális utca,

Mária utca,

Márvány utca,

Matykó köz,

Matykó utca,

MÁV 340. vasúti őrház,

Merkur utca,

Mogyoró utca,

Mókus köz,

Muskotály köz,

Muskotály utca,

Napfény utca,

Opál köz,

Orsolya utca,

Páva köz,

Pázsit utca,

Pereces utca,

Petrence utca,

Seregély utca,

Sikló köz,

Sikló utca,

Sóstóhegyi út,

Sóstóhegyi köz,

Süveg utca,

Szabó Lőrinc utca,

Szajkó utca,

Szellő utca,

Szerkő utca,

Szérűskert utca,

Szikes utca,

Szindbád sétány,

Szivárvány köz,

Szivárvány utca,

Szódaház utca,

Tamás utca,

Tarsoly utca,

Tegez utca,

Téglavető utca,

Temető köz,

Temető utca,

Templom utca,

Tisztesfű utca,

Tölgyes utca,

Tüskevár utca,

Vadász utca,

Vadvirág utca,

Verőce utca,

Vidra utca,

Zápor utca,

Zerge utca,

Zivatar utca,

Zsák utca,

Zsuzsanna utca,

GYERMEKEK HÁZA DÉLI ÓVODA

Gyermekek Háza Déli Óvoda – Székhely – Kereszt u. 8.

Alkotmány utca,

Alsópázsit utca,

Csillag köz,

Csillag utca,

Csipke köz,

Csipke utca,

Debreceni út

   2-52-ig páros

   1-35-ig páratlan,

Eötvös utca,

Ér utca,

Gimnázium köz,

Hatzel tér,

Iskola utca,

Katona köz,

Katona utca,

Kereszt utca,

Kéz utca,

Kígyó utca,

Kossuth tér,

Kürt utca,

Luther tér,

Luther utca,

Országzászló tér,

Róka utca,

Róka zug,

Róka köz,

Rózsa utca,

Szarvas utca

   2-48-ig páros,

   1-43-ig páratlan,

Virág utca

   2-48-ig páros

   1-43-ig páratlan,

Zrínyi Ilona utca

Bóbita Tagintézmény – Vécsey köz 4-6.

Arany János utca

   2-26-ig páros

   1-17-ig páratlan,

Deák Ferenc út

   40-88-ig páros

   41-111-ig páratlan,

Gyöngy köz,

Gyöngy utca,

Gyöngyvirág utca,

Jósa András utca

   1-17-ig folyamatos,

Szarvas utca

   54-126-ig páros

   51-123-ig páratlan

Toldi utca

   30-60-ig páros

   96-104-ig páros,

Vécsey köz,

Vécsey utca

Virág utcai Tagintézmény – Virág utca 67.

Akácfa tér,

Akácfa utca,

Deák Ferenc út

   90-130-ig páros,

Debreceni út

   54-86/B páros,

   37-95-ig páratlan,

Domb utca,

Hatház utca,

Salétrom köz,

Serház utca,

Szilfa utca,

Virág köz,

Virág utca

   50-108-ig páros,

   45-109-ig páratlan

Zöldfa utca

Kertvárosi Csicsergő Tagintézmény – Dugonics utca 16.

Akácos köz,

Alkony utca,

Antalbokor,

Aranyeső utca,

Bedőbokor,

Bekecs utca,

Benkőbokor,

Bojtár utca,

Bónis Sámuel utca,

Bottyán János utca,

Cinke utca,

Csendes utca,

Csóka utca,

Csűr utca,

Debrőbokor,

Dugonics köz,

Dugonics utca,

Ereszalja köz,

Ereszalja utca,

Esthajnal utca,

Fáy András utca,

Fészek utca,

Főkötő utca,

Gémeskút utca,

Gerely utca,

Gerhátbokor,

Gerle utca,

Hajnal utca,

Hársfa utca,

Hegyi utca,

Horgony utca,

Hóvirág utca,

Igló utca,

Íjász utca,

Írisz utca,

Istvánbokor,

Ív utca,

Jánosbokor,

Jászol utca,

Játszó utca,

Kancsó utca,

Kaptár utca,

Kazárbokor,

Kazinczy Ferenc utca,

Kemence utca,

Kerék utca,

Kovácsbokor,

Könyök utca,

Kötény utca,

Kőris utca

Kupa utca,

Kralovánszky András utca,

Labda utca,

Legyező utca,

Lego utca,

Liget utca,

Lőcse utca,

Meskó Pál utca,

Mohosbokor,

Munkás utca,

Nádasbokor,

Naplemente utca,

Napraforgó utca,

Nyíl utca,

Nyitra utca,

Óvoda utca,

Padka utca,

Patics utca

Párta utca,

Pálma utca

Petrikovics utca,

Pillangó utca,

Pitvar utca,

Rókabokor,

Rókabokori út,

Rozsnyó utca,

Rokolya utca,

Rövid utca,

Rokka utca,

Salamonbokor,

#kapcsolódó

ÖRÖM A ZENE!

ÖRÖM A ZENE!

A Váci Mihály Kulturális Központ idén is megrendezi az "Öröm a Zene" elnevezésű...