Honduras tömegsíroknak keres helyet

Honduras tömegsíroknak keres helyet

Honduras tömegsíroknak keres helyet

Juan Orlando Hernández hondurasi elnök pénteken utasítást adott országa polgármestereinek, hogy jelöljenek ki földterületet tömegsíroknak arra az esetre, ha nagyon megnőne a gyorsan terjedő koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. Jair Bolsonaro brazil elnök pedig eleget téve az evangéliumi keresztények kérésének, nemzeti böjt- és imanapot hirdetett vasárnapra, hogy megszabadítsa Brazíliát a pandémiától.

Hondurasban szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatásra. Hernández elnök kormánya mindemellett figyelmeztetett, hogy még csak a járvány kezdetén állnak, és nehéz idők elébe néznek.

„A helyi önkormányzatoknak tömegsíroknak alkalmas földterületeket kell kijelölniük arra az esetre, ha tömeges temetésekre lesz szükség, mert a holttestek száma meghaladja a rendelkezésre álló kapacitásokat” – áll a közleményben, amelyet a hondurasi országos kataszrófavédelmi hatóság adott ki.

A Reuters hírügynökség szemtanúk beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy a szegény latin-amerikai ország nagyvárosaiban nem tartják be a kijárási korlátozásokat, sem a társadalmi elkülönülésre vonatkozó szabályokat.

Hondurasban eddig 222 koronavírusos esetet regisztráltak, 15 ember hunyt el.
Brazíliában Jair Bolsonaro evangéliumi keresztény papokkal találkozott elnöki rezidenciája előtt pénteken. Ezek a felekezetek számítanak a járványügyi helyzet kezelése miatt heves bírálatok kereszttüzébe került jobboldali elnök egyik legfőbb támogatói bázisának.

„A lelkipásztorokkal és vallási vezetőkkel közösen böjtnapra szólítjuk a brazilokat, hogy Brazília mihamarább megszabadulhasson ettől a gonosztól” – hangsúlyozta az elnök a Jovem Pan helyi rádió műsorában a találkozót követően.

A brazil rádiónak adott interjúban ismét bírálta a járvány megfékezése céljából bevezetett, a közösségi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket, a kereskedelem újraindítását szorgalmazta, és bírálta Luiz Henrique Mandetta egészségügyi minisztert, akiből szerinte hiányzik az alázat a válság kezeléséhez.

Két közvélemény-kutatás szerint a brazilok jelentős többsége helyteleníti, hogy Bolsonaro igyekszik jelentéktelennek feltüntetni a járványt, és nem nyújt elegendő támogatást az általa pellengérre állított kormányzóknak és egészségügyi tisztségviselőknek.

A legfrissebb adatok szerint Brazíliában 9164 regisztrált fertőzött van, és 363-an haltak bele a kórba.
Panamában a helyi egészségügyi minisztérium beszámolója szerint 198-cal 1673-ra gyarapodott 24 óra alatt a fertőzöttek száma. A közép-amerikai országban 41 ember életét követelte már a járvány.

hirado.hu

#kapcsolódó

Díjakkal gazdagodott a Nyíregyházi Ridens!

Díjakkal gazdagodott a Nyíregyházi...

A Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő...

9 elhunyt 187 fertőzött

9 elhunyt 187 fertőzött

Az új koronavírussal bárki megfertőződhet és bárki fertőzhet