A Sóhajok hídja történetében megjelenik egy férfi, Louis Charles Lynch, aki az amerikai Thomastonban él, életéről könyvet ír és feleségével éppen Olaszországba készülnek. Aztán megjelenik egy másik férfi, aki festőművész, és Velencében tölti a mindennapjait. Fejezetenként hol az egyik, hol a másik férfi életébe pillantunk be, miközben az olvasó gondolhatja, hogy a két ember sorsa, élete valahol összefonódik. Nem meglepetés, hogy tényleg így van. Gyermekkoruk köti össze őket, amit a regény során folyamatosan, Louis gondolatain keresztül a múltba be-bepillantva ismerünk meg. A szemünk előtt zajlik egy gyermekkorban megélt trauma, és a szereplőkkel együtt átélhetjük annak minden következményét, látjuk, ahogyan a két fiú felnő, tanul, szerelmes lesz, és végig nézzük, melyik fiúnak milyen a saját és a másik fiú családjához való viszonya. Jó a sztori, érdekes, folyamatosan történik valami, és folyamatosan kiderül valami új. Nagyon szeretem azokat a regényeket, amelyek a múltban kalandoznak, és folyamatosan árulnak el az olvasóknak újabb és újabb tényeket és titkokat. Én is így írom a regényeimet, ilyen a szerkezete a Napfényes Riviéra, az Incognito és a Hepi Börszdéj című könyvemnek is. Ezért is tetszett nagyon a Sóhajok hídja. És két könyve elolvasása után azt mondhatom: Richard Russo kedvenc kortárs, ma is élő, külföldi írómmá vált.
A Sóhajok hídja elég vaskos könyv, de érdemes elolvasni. Mindenkinek ajánlom, aki szereti, ha a történet során folyamatosan, a szereplők múltjának megismerésével rajzolódik ki egy regény teljes története. Aki kedveli az ilyen történeteket, annak viszont a saját könyveimet, a Napfényes Riviéra, az Incognito és a Hepi Börszdéj című regényeket is ajánlom, mert az én történeteimben is lapról lapra, a múltba vissza-visszapillantva ismerhető meg a szereplők sorsa, és derülnek ki érdekességek, meglepetések és titkok.
Ferenczik Adrienne
Káros anyagok nélkül is ehetünk mesés Oreo kekszet!
Persze, most mondhatnátok, hogy mire jó az otthon készített bonbon vagy táblás...
