Erdélyi kirándulás

Erdélyi kirándulás

A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium hetedik osztályos tanulói Erdélybe látogattak a „Határtalanul” pályázat keretén belül. Élménybeszámolójuk itt olvasható.

Határtalan élmények Erdélyben


A „Határtalanul!” pályázat keretében négynapos erdélyi kiránduláson vettünk részt május első hetében. A program célja a történelmi és irodalmi hagyományok megismerése, jellegzetes népművészeti motívumok kutatása volt. Az előkészítő órákon felelevenítettük és bővítettük tudásunkat Erdély földrajzáról és történelméről. Hírességek életútjáról, történelmi mondákról, a népművészeti sajátosságokról gyűjtőmunkában készítettünk kiselőadásokat.


Hatvan gyerek és hat kísérőtanár utazott, Nagyváradtól a Békás-szorosig rengeteg látványosságot megtekintettünk. Első nap (május 3.) Nagyváradra érkeztünk, ahol a Püspöki Székesegyházat, a városközpontot, a Fekete Sas Palotát látogattuk meg. Nagyszalontán Arany János emlékmúzeumában megkoszorúztuk iskolánk névadójának szobrát, életútjáról irodalmi térképet készítettünk. Körösfőn a népművészeti kirakodóvásár termékeiben gyönyörködhettünk. Kolozsváron a szállás elfoglalása után megnéztük a város nevezetességeit. Május 4-én az úti célunk Nagyenyed, Gyulafehérvár, Segesvár, Fehéregyháza és Farkaslaka volt. Betekinthettünk a nagyenyedi református kollégium diákjainak életébe, és a sportpályáján szurkolhattunk a fiúknak, akik az esős idő ellenére szívesen fociztak. Fehéregyházán Petőfi emlékszobrának megkoszorúzása után a költő utolsó ismert versét szavalta el egyik társunk.


A harmadik napon a parajdi sóbányában kipróbálhattuk a kápolna akusztikáját, a játszóteret. Következő állomásunk a Békás-szoros volt, ahol a gyönyörű sziklák között utolért minket a zivatar. A helyszínen ismertük meg a Gyilkos-tó legendáját. Miközben a buszról a csodálatos tájban gyönyörködtünk, sajnos gyakran láttunk eldobott szemetet az út szélén. A Pongrác-tetőn megálltunk, és egy rövid szemétszedéssel igyekeztünk még szebbé varázsolni a vidéket. Este Korondon egy fazekasmester mutatta be munkáját.


Az utolsó nap szállásunkról, Korondról elindulva Marosvásárhelyen álltunk meg. A legszebb és egyben a legveszélyesebb kalandunkat a Tordai-hasadéknál éltük át: a Hesdát-patak völgyében sétáltunk. Izgalmas volt a függőhídon és a sziklák oldalán túrázni. Utolsó állomásunkon, a nagykárolyi kastély kertjében búcsúztunk el Erdélytől.


Bár a pénteki nap végére a társaság nagyon elfáradt, a csodálatos élmények kárpótolnak az utazás fáradalmaiért. Igaz, már pár napja hazaértünk, mégis állandó témánk ez a kirándulás.



A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola 7. osztályos diákjai


#kapcsolódó

 Irodalmi Kávéház a Bánkiban

Irodalmi Kávéház a Bánkiban

Idén ismét megrendezésre került a nagymúltú Bánki Irodalmi Kávéház. A rendezvényt...

Budapesten mondhatja el versét

Budapesten mondhatja el versét

A Fehérbot Sportegyesület a Költészet nap jegyében Donászy Magda vers- és prózamondó...