Az idei évtől minden diák ingyen jut a tankönyvekhez

Az idei évtől minden diák ingyen jut a tankönyvekhez

Az idei évtől minden diák ingyen jut a tankönyvekhez

Idén 1,2 millió nappali tagozatos iskolás könyveit 13,8 milliárd forintért biztosítja a kormány. Az intézmények ezekben a napokban igyekeznek járványügyi szempontból a legbiztonságosabb körülményeket kialakítani tanulóik számára.


Egy szokványos tanév indítása is sok feladattal, izgalommal jár, különösen a mostani, a tavaszi pandémia után, egy esetleges újabb hullám előtt. A nyíregyházi Bem József Általános Iskolában 662 tanuló és 60 pedagógus kezdi a 2020-21-es tanévet. Az évnyitó szeptember 1-jén, reggel 8 órakor lesz, de csak az elsősök vehetnek részt az ünnepségen egy-egy szülő kíséretében.

„A gyerekek a héten átvehetik majd a munkafüzeteket, természetesen szigorú beosztás szerint, a higiéniai szabályok betartásával. Illetve várjuk vissza ezen a héten a tavalyi tartós könyveket a gyerekektől. Az első héten pedig megkapják a tankönyveket is a tanulóink” – tájékoztatott Baloghné Mester Éva, a Bem József Általános Iskola igazgatója.

A tartós könyvek néhány napra karanténba kerülnek az iskola könyvtárába, aztán új tanulókhoz jutnak. A 2020-21-es tanévben az 1–5. évfolyamig, felmenő rendszerben elindul az új Nemzeti Alaptanterv, melyhez elkészültek a helyi oktatási tervek. De munkát ad az iskolavezetőknek a járványügyi védekezés is.

„Megkaptuk az intézkedési tervet, és a nevelőtestülettel közösen most készítünk egy olyan tervet, ami a helyi sajátosságokra épül. A legnagyobb hangsúlyt a rendszeres fertőtlenítésre kell fektetnünk. Ez azt jelenti, hogy az épület teljes fertőtlenítése megtörténik a héten, mielőtt a gyerekek az iskolába lépnek. Nyilván ez majd napi szinten is így lesz, a helyiségeknek, a mosható falaknak a fertőtlenítése, illetve a belépésnél nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy kézfertőtlenítőt használjanak az iskolába belépő felnőttek és gyerekek” – folytatta az igazgató.

Az iskolákban a szájmaszk használata nem kötelező, de megengedett. Az osztálytermekben a lehetőségek szerint a leglazább elhelyezést kell biztosítani. Tornaórákat – ameddig az idő engedi – a szabadban kell tartani. A közösségi terekben pedig csak annyi gyerek tartózkodhat, amennyi a másfél méteres védőtávolság megtartása mellett elfér.

A protokollt az EMMI a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Operatív Törzzsel együttműködve dolgozta ki, mely a járványügyi helyzettől függően, visszavonásig marad érvényben.

A járványügyi adatok nyomon követése alapján látható, hogy Magyarország jelenleg biztonságos, ezért szeptember elsején a hagyományos nevelés-oktatás megkezdése indokolt”. A környező országok besorolása azonban láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelési ágazatnak fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre. A protokollt az EMMI a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Operatív Törzzsel együttműködve dolgozta ki, és az a járványügyi helyzettől függően visszavonásig marad érvényben.

A protokoll az alábbiakat írja elő:

  • Minden köznevelési intézményben alapos fertőtlenítő takarítást kell elvégezni. A fertőtlenítő szereket a fenntartónak kell biztosítania, a tanévkezdéshez szükséges mennyiséget az Operatív Törzs rendelkezésre bocsátja.

  • A tanévindító konferenciák helyett a köznevelési intézmények vezetői online kapják meg a szükséges információkat.

  • A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató diák látogathatja. Az intézményeket pedig arra kérték, hogy az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vegyen részt.

  • Az osztálytermekben gondoskodni kell a tanulók lazább elhelyezéséről, akár nagyobb termek vagy egyéb rendelkezésre álló helyiségek bevonásával. A közösségi terekben egyszerre csak annyi gyermek tartózkodhat, hogy a 1,5 méteres védőtávolságot be tudják tartani. A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező. Javasolták, hogy a testnevelésórákat szabad téren tartsák meg. 

#kapcsolódó

Vendéglátósok mutatkoztak be

Vendéglátósok mutatkoztak be

A Sipkay Barna Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Szakgimnázium vendéglátós...

Hőségriadó! Szünetel a kutyasétáltatás az állatotthonban

Hőségriadó! Szünetel a kutyasétáltatás...

A hőségtől a kedvenceink is szenvednek, ilyenkor még nagyobb odafigyelést igényelnek....