Palkovics: Struktúra- és szemléletváltás kezdődik az oktatásban

Palkovics: Struktúra- és szemléletváltás kezdődik az oktatásban

Palkovics: Struktúra- és szemléletváltás kezdődik az oktatásban

Mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében 2020/21-es tanév, átalakul a szakképzés intézményi szerkezete, struktúra- és szemléletváltás kezdődik az oktatásban – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn, az online megtartott országos szakképzési tanévnyitón.

Elmondta: a diákok a most induló tanévtől már egy rugalmasabb, a gazdaság igényeit folyamatosan és hatékonyabban figyelembe vevő rendszerben tanulhatnak, így biztosak lehetnek benne, hogy arra a tudásra, amelyet a következő években szereznek, valódi igény van a munka világában.

A szakképzés nemcsak nálunk, de az egész világon stratégiai jelentőségű, ma már nem lehet a gazdasági igények figyelembe vétele nélkül szakképzést folytatni – fejtette ki a miniszter.

Palkovics László kiemelte az oktatók bérének rendezését is, mint mondta, az ágazatban dolgozó mintegy 32 ezer szakember átlagosan 30 százalékos béremelést kapott, ami átlagosan több mint 80 ezer forintos bérnövekményt jelentett.

A kormány éves szinten mintegy 35 milliárd forintot biztosít az oktatók béremeléséhez, korábban ilyen mértékű, és egyben minősítéshez kötött béremelésre még nem volt példa – hívta fel a figyelmet.

hirado.hu

#kapcsolódó

GYŐZELEMMEL versenyzett a FÖLDÜNKÉRT a Széchenyi

GYŐZELEMMEL versenyzett a FÖLDÜNKÉRT...

Csapatunk 2017. október 19-én a Nyíregyházi SzC Vásárhelyi Pál Építőipari és...

Diplomaosztó a Nyíregyházi Egyetemen

Diplomaosztó a Nyíregyházi Egyetemen

497 diák vette át diplomáját a Nyíregyházi Egyetemen. Ebben az évben már nem...