100 laptopot osztottak ki a pályázaton nyertes diákoknak

100 laptopot osztottak ki a pályázaton nyertes diákoknak

100 laptopot osztottak ki a pályázaton nyertes diákoknak a Szakképzési Centrum iskoláiban

100 ajándék laptophoz jutottak nyíregyházi középiskolások. A Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány pályázatán szerepeltek sikerrel a fiatalok. A 100 hátrányos helyzetű tanuló kedden vette át az ajándékot a Szakképzési Centrumban. Az iskolák képviselőin túl digitális kapcsolattal csatlakoztak a többiek, saját iskolájukból.

Eladó, kisgyermekgondozó, szakács, környezetvédelmi technikus, divat- és stílustervező is volt a diákok között, akik életük egyik emlékezetes napján nem akármilyen ajándékot, laptopot kaptak. A Sulinet program kapcsán ismert, most 25 éves Cisco Magyarország ötlete nyomán hirdette meg a HTTP Alapítvány a pályázatot. Hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezhettek egyebek mellett motivációs levéllel.

„Rendkívüli ez a díjátadó, hiszen ha nem lenne a járványhelyzet, akkor most itt közel 150-en ülnénk, vagy máshol, ahol elférünk, de így adta a sors. De azt gondolom, ha nem lenne járványhelyzet, nem biztos, hogy lett volna pályázat” – mondta köszöntőjében a Szakképzési Centrum főigazgatója, Gurbánné Papp Mária.

Ahogy a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda elnöke fogalmazott, egyáltalán nem véletlen, hogy partnerként a Nyíregyházi Szakképzési Centrumot választották, hiszen elmaradott régiót és innovatív partnert kerestek.

„A HTTP Alapítvány az informatikaoktatás és -képzés támogatásával foglalkozik, ez a küldetésünk. Itt a tavaszi megváltozott helyzetben mi is próbáltunk alkalmazkodni ehhez az új helyzethez, minden elképzelhető módon bekapcsolódni a digitális oktatásba és segíteni a tanárok és az iskolák munkáját. Mi is és a környezetünkben lévő IT cégek is érzékelték, hogy nem csupán a jó szándék, ami elegendő ebben a helyzetben, hanem nagyon sok helyen eszközök is hiányoznak, hogy a diákok is bekapcsolódjanak az oktatásba” – fogalmazott a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke, Sisák Zoltán.

Közel 20 IT cég, kezdeményezőként a Cisco Magyarország is a program mellé állt.

Monitoron innen – monitoron túl köszöntötte a diákokat a fenntartó nevében Magyar Zita. Elárulta óhaját, miszerint reméli, hogy ez a széles összefogás túlmutat a pandémián.

„Hazai forrásból, pályázatokból, idén maga a centrum csaknem 15 millió forint értékben kapott digitális eszközöket. Ezzel is próbáljuk segíteni az itt folyó munkát. Hiszem, hogy nagy segítségére lesz a tanulóknak az a kormánydöntés, melynek értelmében minden kilencedikes tanuló, aki a szakképzésben részt vesz – legyen az technikumi vagy szakképző intézményi tanuló –, októbertől ösztöndíjban részesül. Ezzel tulajdonképpen az otthoni feltételeket is támogatja a kormány, hogy otthon is olyan körülményeket tudjanak megteremteni a tanulók, amellyel aztán nyugodt körülményeket biztosíthatunk a tanuláshoz, a szakma megszerettetéséhez és megtanulásához” – nyilatkozta dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke.

A diákok véglegesen megkapták az eszközöket, és vélhetően az online oktatáson túl is nagy hasznát veszik. Fontos tárgy a szakmatanulásban és a versenyekre való felkészülésben, később elengedhetetlen lesz a digitális hozzáértés a szakma gyakorlása közben. A digitalizáció nem cél, hanem eszköz – fogalmaznak a szakemberek, így újabb pályázat kiírását tervezi a HTTP Alapítvány.


Matyasovszki Edit

#kapcsolódó

Átoltottságban Magyarország a legsikeresebb az Európai Unióban

Átoltottságban Magyarország a legsikeresebb...

Átoltottságban Magyarország a legsikeresebb az Európai Unióban

Kalandos Kardok

Kalandos Kardok

Egy izgalmakkal teli program a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban....