TÚRISTVÁNDIBAN JÁRTUNK

TÚRISTVÁNDIBAN JÁRTUNK

A napsütéses idő megérkeztével a Hátizsákkal a megyében rovatunk is a vízpartot vette célba, mégpedig a Túr folyó partját.

Nyíregyházától 92 kilóméterre található Túristvándi, melynek vizimalmáról szabolcsiként már mindannyian hallhattunk. A körülbelül hétszáz lakossal rendelező településre célszerű autóval elindulni, de autóbuszos közlekedés is igénybe vehető – így azonban kicsit hosszabb útra kell számolnunk.

 

EGY KIS TÖRTÉNELEM

 

A település először 1142-ben került említésre, ekkor még Túr néven, majd egy birtokost jelölve Istvándiként élt tovább, s csak később, 1908-ban lett a ma is ismert Túristvándi. Irodalmunk egyik legmeghatározóbb alakja, Móricz Zsigmond is élt itt, mégpedig általános iskolai éveiből töltött itt kettőt, melyről több művében is említést tesz. Túristvádi különlegessége még, hogy a 21. századra teljesen önellátóvá vált, tehát a lakók, maguk állítják elő az alapvető élelmiszereket – akiknek kedvességét és segítőkészségét mi is tapasztaltuk.

 


EZEKET NE HAGYD KI!

 

Ha Túristvándiban, vagy környékén jársz, mindenképp látogass el a település nevével már összeforrt Túristvándi Vízimalomhoz. A megye legkiemelkedőbb ipartörténeti műemléke ma is működőképes, két malomkereke megcsodálható működés közben, és egy érdekes, múltba repítő kiállítás is megtekinthető a malomépületben. Ezen kívül érdemes időt szakítani a gótikus stílusú, téglából és kőből épült 1470-re visszatekintő református templomra, mely igazi ékköve a településnek. A gyönyörű templom mára már műemlék, többek között a Hunyadi Mátyás kőfaragói által készített ajtaja, csúcsíves ablakai és diadalíve miatt.

 


TÖLTŐDJ FEL TE IS A TERMÉSZETBEN

 

A kulturális emlékek, nevezetességek mellett a természeti értékek miatt is érdemes ellátogatnunk Túristvándira. A Túr folyó vadregényes partján igazi kikapcsolódás sétálni, és az igazi természetkedvelők különleges állat-, és növényfajokkal is találkozhatnak. Megtalálható itt a réti füzény, a vizitök és a tavirózsa is, part menti szakaszon pedig keresztes vipera is él. A tiszta levegő, a madárcsicsergés, és a rengeteg gyönyörű szitakötő között teljesen kiszakadhatunk a nyüzsgő mindennapokból, és feltöltődhetünk energiával.

 

Farkas Fanni

Fotók: Kohut Árpád

#kapcsolódó

Túrós fülű cica

Túrós fülű cica

Nem aranyos? Dehogy nem. Készítsd el te is a túrós fülű cicát! Fotózd le és...

Cukormentes Cukrászda

Cukormentes Cukrászda

Farkas Fanni kipróbálta