NEMZETKÖZI KÓRUSVERSENYT NYERT CANTONIGROSBAN A CANTEMUS VEGYESKAR

NEMZETKÖZI KÓRUSVERSENYT NYERT CANTONIGROSBAN A CANTEMUS VEGYESKAR

2008 óta nem szerepelt nagy nemzetközi kórusversenyen a Szabó Soma karnagy vezette Cantemus Vegyeskar. Akkor a spanyolországi Tolosában két első, egy második, egy harmadik díj mellett, egy különdíjat és a verseny Nagydíját is megnyerték.

Mivel előtte számos versenyen szerepeltek kiválóan és egyre szaporodtak a hazai és külföldi egyéb koncertfelkérések is, úgy határozott a vezetőség, hogy egyelőre nem indulnak tovább nemzetközi kórusversenyeken.

Most azonban – némiképp a kórustagok nyomására is – ismét megméretteték magukat a spanyolországi Cantonigrosban július 14-17. között a 34. alkalommal megrendezésre kerülő kórusversenyen, ahol három kategóriában is pódiumra álltak. A kórus vegyeskari kategóriában első díjat, a nőikari kategóriában második díjat szerzett végül a versenyen, ahol 29 kórus képviseltette magát szerte a világból. A nőikari kategória győztese a Moldáviából érkezett „Cantemus” kórus lett, akik egyébként a nevüket a nyíregyházi Cantemus Gyermekkar tiszteletére vették fel egykor!

Szilágyi Szilárd

#kapcsolódó

Áprilisban kezdődik az ügyintézési időszak

Áprilisban kezdődik az ügyintézési...

A jelentkezési időszak lezárása után megkezdődik az adatok feldolgozása, kiépül...

HELYESÍRÓ KÉMIKUSUNK, VERES ESZTER

HELYESÍRÓ KÉMIKUSUNK, VERES ESZTER

A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium diákja, Veres Eszter (17)...