Új munkahelyek és bővítések a CONTINENTALNÁL

Új munkahelyek és bővítések a CONTINENTALNÁL

Tavaly augusztusban jelentették be, hogy a ContiTech technológiai bővítéseket hajt végre két telephelyén, Makón és Nyíregyházán, ahol több mint 200 munkahelyet hoz létre – többségében Makón. Ugyanebben az évben, novemberben hozták nyilvánosságra, hogy a két városban további beruházásokat valósítanak meg, amelyekhez közel 700 új munkahely kötődik – ennek nagyobbik hányada már Nyíregyházán. A fejlesztés a szabolcsi megyeszékhelyen egy, a városban még új termékcsalád és az ahhoz szükséges technológiai bővítést jelenti az autóipari hűtő-fűtő tömlők gyártásának területén.

ZAJLIK A TOBORZÁS

 

Jókay László, a ContiTech Hungária Kft. nyíregyházi gyárának ügyvezető igazgatója elmondta, az augusztusi bejelentéshez kapcsolódó projektek esetében, amely a modern kalandersor telepítését, továbbá fém-gumi rendszerek gyártását jelenti vasúti rendszerekhez, az új munkatársak a működőképes berendezéseken már a gyártási próbákat végzik. A második bejelentéshez kötődő technológiai eszközök beszerzése, a terület előkészítése és az ehhez tartozó létszám kiválasztása, betanítása pedig jelenleg folyamatban van. Oláhné Kocsis Zsuzsa, a cég humángazdálkodási vezetője hozzátette, a gumiipari kalander projekthez, valamint a fém-gumi rendszerek technológiájához újonnan alkalmazott munkatársak már a betanulási idő végén járnak, a járműipari hűtő-fűtő tömlők gyártásához pedig elkezdték a munkatársak toborzását és kiválasztását, mind szellemi, mind fizikai pozíciókban, de vannak közöttük olyanok, akik már munkába is álltak.


Cikk folytatása: http://www.nyiregyhaza.hu/uj-munkahelyek-es-fejlesztesek-a-continentalnal-2016-07-17

#kapcsolódó

Társasjátékok alaprajzai kerültek az iskola udvarára

Társasjátékok alaprajzai kerültek az...

Lelkes szülők, pedagógusok, Vassné Harman Gyöngyi önkormányzati képviselő asszony,...

Eső, szél és lehűlés jön, de hétvégére kisüt a Nap

Eső, szél és lehűlés jön, de hétvégére...

Csütörtökre esőt, péntekre viharos szelet jósolnak, de hétvégén már 20 fok...