KIS PANDA IKREK SZÜLETTEK NYÍREGYHÁZÁN!

KIS PANDA IKREK SZÜLETTEK NYÍREGYHÁZÁN!

Az óriáspandák a világ kedvencei, de legalább ugyanolyan aranyosak névrokonaik, a vörös macskamedvék, amiket kis pandának is neveznek. Arcocskájuk nagyon hasonlít ugyanis az óriáspandáéra, és élőhelyük is átfedik egymást.

Minden kis állat születése nagy dolog egy állatkertben, de ha ilyen igazi cuki ikerpárról van szó, amik veszélyeztetett állatok, az külön örömet jelent. A nyíregyházi kis panda szülők 2 éve élnek együtt az Európai Fajmegőrzési Program keretében. Ting-ting Pozsonyból, míg Szecsuán a Dublin Zoóból érkezett Nyíregyházára. A szaporulat azért is örvendetes, mert fogságban nagyon ritkán szaporodnak a macskamedve-félék családjába tartozó állatok.

A faj (Ailurus fulgens) a természetben a Himalája, illetve Észak-Burma magashegyi erdeiben valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban él 2000-4800 méteres magasságban. Bundáját hosszú, durva fedőszőrök, az alatt pedig tömött aljszőrzet alkotja, mely melegen és szárazon tartja élőhelyén a hideg és nedves környezetben.

Jelenleg alig 10 ezer egyed él vadon, számuk az utolsó 50 évben körülbelül 40 százalékkal csökkent, elsősorban az élőhely elvesztése ill. az orvvadászat miatt. Nepálban például korábban a bundájáért vadásztak rájuk, amelyből sapkát készítettek. Kínában a farkát használták seprűnek.

Bár a ragadozók közé sorolják őket, táplálékuk jórészt bambuszból áll, alkalmanként azonban előszeretettel fogyasztanak tojást, rovarokat, madárfiókát és kisemlősöket is.

Éjjel aktív állatok, a nappalt általában a fák ágai között összegömbölyödve, alvással töltik. Területüket ürülékkel, vizelettel és végbélmirigyének pézsmaillatú váladékával jelölik meg.

A jelenleg 5 hetes apróságoknak az első néhány hétben csukva volt a szemük s idejük nagy részét egy helyben fekve odújukban töltötték. A héten nyílt ki a szemük és a szürke bunda is napról napra vörösebb lesz. Ting –ting az anya állat eleinte szinte egész nap kölykeivel volt az odúban, s bár most már egyre többször hagyja el a fészket, visszajár hozzájuk, hogy megszoptassa és tisztogassa őket.

A panda név a 19. században csak a vörös macskamedve neve volt. Az angol szó feltehetően az állat nepáli nevéből származik (punja, valószínűleg a nigalja punja, azaz „bambuszevő” kifejezésből. A kis panda név az óriáspandától való megkülönböztetésre szolgál, amelyet később ismertek meg, és szintén pandának nevezték el, mivel a két fajt rokonnak tartották.

A vörös macskamedve név az állat medvére emlékeztető külsejére utal ,ráadásul ugyanolyan jól mászik fára-félig behúzható karmai segítségével-, ill. nyalogatja magát tisztára, mint a macska. Az óriáspandához hasonlóan a mellső végtagján hat ujja van. A hatodik ujj a csuklócsont megnagyobbodása, amely szembefordítható a többivel, így könnyedén le tudja szakítani a bambuszhajtásokat.

Sóstó Zoo

#kapcsolódó

Napi cuki

Napi cuki

ÓRIÁSUNK, AZ AFRIKAI ELEFÁNT

Kis nagy marák születtek

Kis nagy marák születtek

A pampanyúl vagy más néven nagy mara (Dolichotis patagonum) Földünk második...