Inczédys diákok segítettek

Inczédys diákok segítettek

Megújult Sóstógyógyfürdőn a Szódaház és a Csónak utca találkozásánál lévő pihenőhely. Az utcabútorok lefestése valódi összefogás eredménye, hiszen a NYÍRVV Nonprofit Kft., az Inczédy György Szakközépiskola és Kollégium, valamint a PPG Trilak Kft. közös munkája eredményezte a terület megszépülését.

Önkéntes munkában festették a sóstói utcabútorokat az Inczédy György Szakközépiskola és Kollégium diákjai. Ők a nyári szünidő egy részét áldozták fel azért, hogy szebb látvány fogadja az üdülőövezetbe érkező helyieket és turistákat.


ELMÉLET UTÁN GYAKORLAT

 

Korcsolai Attila, az Inczédy György Szakközépiskola és Kollégium diákja elmondta, festő-mázoló-tapétázónak tanul az iskolában. Hozzátette, ezzel a programmal szebbé tudja tenni a környezetét.

 

A VÉGEREDMÉNY AZ ÖSSZEFOGÁS FÜGGVÉNYE

 

A diákok az iskolában megszerzett tudásukat így a gyakorlatban is alkalmazhatták. A NYÍRVV Nonprofit Kft. dolgozói festés előtt előkészítették a terepet, lemosták és lecsiszolták az utcabútorokat.

Szabó Edina, a NYÍRVV Nonprofit Kft. sajtószóvivője elmondta, a PPG Trilak Kft. kezdeményezte ezt a festési akciót. Hozzátette, meglehetősen kopottak voltak az utcabútorok a Szódaház utcai pihenőhelyen. A szóvivő kifejtette, a társaság programjában benne volt, hogy az idei évben lefestik a pihenőeszközöket.

– A PPG adta ehhez a festéket és az eszközöket, az Inczédy György Szakközépiskolának pedig csaknem tucatnyi diákja önkéntes munkában vállalta, hogy lefesti a padokat, a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai pedig az előkészítő és a festési munkálatokban vettek részt – hangsúlyozta a szóvivő.


Cikk folytatása: http://www.nyiregyhaza.hu/megujult-a-szodahaz-utcai-pihenohely-2016-07-28


 

#kapcsolódó