BEREGDARÓC FELFEDEZVE

BEREGDARÓC FELFEDEZVE

Az ukrán-magyar határon fekvő területet célozta meg legutóbb a Hátizsákkal a megyében rovatunk, így jutottunk el a számos meglepetést rejtő Beregdaróchoz.

– A honfoglalás időszakára benépesült kis falvak lakói a tatárjárást követően választották ki a maguk számára a Tibériás patak által körülölelt, erdőkkel szegélyezett, biztonságosnak tűnő helyet, a későbbi Beregdarócot – olvasható a Nyíregyházától 75 kilométerre fekvő település történeti hátterével kapcsolatos információ.

 

A SZABADSÁG UTCÁN VÉGIG

 

Az első megállónk a beregdaróci horgásztóhoz vezetett, melynek tiszta víztükre és környező vadregényes-erdős partszakasza azonnal levett a lábamról. Ha szerettek horgászni, vagy csak sétálni egy jót, ne hagyjátok ki! A Szabadság utcát követve fedeztük fel a települést, ahol méretéhez képest számos nevezetességbe botlottunk. A római katolikus és református templomok egyaránt kiemelkedő építészeti és történelmi emlékeink, előbbi a helyiek támogatásából épült fel, utóbbit pedig a legutóbbi renoválása óta kőből készült harangtoronnyal csodálhatjuk meg. A különleges módon faragott Székely-kapu és a II. világháborús emlékmű is a főutcán található, akárcsak a Kendermagtól a Vászonig Egyesület tagjai által megálmodott és berendezett Tájház, amiben a kenderáztatás, szövés és fonás rejtelmeibe pillanthatnak be az érdeklődők, udvarán pedig időutazásban vehetnek részt a kézzel rakott kemence előtt mélázva.

 


FELLENDÜLŐ TURIZMUS

 

Minden év augusztusában megrendezésre kerül a Daróci Kenderes Napok rendezvénysorozat, mely idén 16. alkalommal vonzotta a településre a közönséget. Az immár két napos eseményen a vászon szakmai bemutatásától kezdve, táncos és zenei fellépőkön át, tűzijáték, illetve utcabál várta az érdeklődőket – és várja majd a jövő évben is. Ha felkeltette az érdeklődésetek Beregdaróc, és több naposra szervezitek a környék felfedezését, remek választás lehet számotokra a helyi Hét Csillag Üdülő- és Konferencia Központ, mely télen-nyáron medencékkel, számos kikapcsolódási lehetőséggel és kulináris élvezetekkel kedveskedik vendégei számára.

 

Hamarosan olvashattok a Beregdaróc vonzáskörzetében található Nyírjes tó és Dédai erdő Természetvédelmi Területekről is rovatunkban.

 

Farkas Fanni

Fotók: Kohut Árpád

#kapcsolódó

Könnyed esti vacsi egyszerűen

Könnyed esti vacsi egyszerűen

Ha nincs kedved hosszan főzőcskézni, akkor ezt ki kell próbálnod!

Könyvajánló - Mia March: Meryl Streep filmklub

Könyvajánló - Mia March: Meryl Streep...

Ritkán teszek ilyet, de ezt a könyvet kimondottan a címe miatt vettem meg....