AZ OKTÓBERI NÉPSZAVAZÁSRÓL

AZ OKTÓBERI NÉPSZAVAZÁSRÓL

Az október másodikai népszavazás fontosságáról tartott sajtótájékoztatót Vassné Harman Gyöngyi és Tóth Imre.

A FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselői kifejtették, minden magyar ember számára elérkezett az a pillanat, amikor el kell végeznie feladatát. Ez pedig most az október 2-i népszavazáson való részvétel, hiszen tarthatatlan az, hogy regisztráció nélkül ilyen sok ember érkezik Európába. Vassné Harman Gyöngyi elmondta, nem akarunk félelemben élni, és rettegésnek, erőszaknak kitenni gyermekeinket. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Kormány problémája előbb-utóbb helyi probléma is lesz. A migrációs problémát úgy kell kezelni, hogy az érintetteknek a saját szülőhelyükön nyújtsunk segítséget. Kiemelte, a közvetlen környezetünkben már jelen lévő migráció ellen tenni kell. Különösen a külterületeken, ahol az emberek a távolságok miatt még inkább egyedül érzik magukat. Tóth Imre hozzátette, tévúton jár mindenki, aki Magyarországot határainak védelme miatt próbálja meg kritizálni. A képviselő hozzátette, szerencsés lenne az, ha a magyar emberek sorsát nem külföldről irányítanák, hanem az az Országgyűlés, melyet a magyar nép választott. Jelezték: az október 2-ai, nem szavazattal elháríthatjuk azt a kockázatot, amely az élet valamennyi területét érinti, beleértve biztonságunkat, egészségügyi ellátórendszerünket és a közösen elért eredményeinket.

 

Tóth Imre önkormányzati képviselő hangsúlyozta, október 2-án mindenképpen el kell menni szavazni, nemmel kell szavazni. Ezzel kapcsolatban igazán hiteles előadás lesz Nyíregyházán, hétfőn 17 órától a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol dr. Bakondi György miniszterelnöki biztonságpolitikai főtanácsadó tart előadást a bevándorlással és azzal kapcsolatban, hogy miért is fontos ez az október másodikai népszavazás. 

 

#kapcsolódó

VÁROSI VERÉBAVATÓ-OTT A HELYED!

VÁROSI VERÉBAVATÓ-OTT A HELYED!

Városi verébavatóra készül a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda. November...

Részletes járványügyi protokoll fogja segíteni az iskolákat szeptembertől

Részletes járványügyi protokoll fogja...

Részletes járványügyi protokoll fogja segíteni az iskolákat szeptembertől