DÓRA ÉS A FELFEDEZŐK A BUDAPEST MUSIC EXPÓN

DÓRA ÉS A FELFEDEZŐK A BUDAPEST MUSIC EXPÓN

Új helyszínen, a Hungexpo területén került megrendezésre október 7. és 9. között a Budapest Music Expo, melyre a nyíregyházi fiatalokból álló csapat, a Dóra és a Felfedezők meghívást kapott.

Közép-Kelet-Európa legnagyobb hangszeres hang-, fény-, színpad-, és stúdiótechnikai eseményéről nagyszerű, felejthetetlen élményekkel tértek haza az ifjú zenészek. – A rendezvény maga a „Zene és minden, ami mögötte van!”. Ez volt a szlogen is, és ezt valóban megtapasztalhattuk, a hatalmas csarnok minden pontjáról szólt a muzsika – mesélte a zenekar énekesnője, Major Dóra.

 


 ÚJ FELFEDEZŐ A CSAPATBAN

 

– A zenekarunk a Gitármánia színpadon zenélt, és ezúton is szeretnénk nagyon megköszönni a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábornak, valamint Andrásik Remonak a lehetőséget. Zenekarunk nemrégiben új taggal bővült, Tóth Martin (billentyű), Farkas Bács Levente (ütő), Major Gergő (basszusgitár) és Major Gábor (ritmusgitár, dalszerző) mellett már Girincsi Márton is pengeti a húrokat, mint szólógitáros. A próbák elég gördülékenyen zajlottak, mivel sok új ötletünk adódott és egyszerre több helyre is készültünk. Augusztus végén örömzenéltünk Nyíregyháza belvárosában, így már volt egy jó kis repertoárunk, valamint új saját számokat is játszottunk. Nyár óta sikerült jól összekovácsolódnunk és újult erővel vetettük bele magunkat az új tanévbe. Szeptember végén elmentünk stúdiózni, ahol felvettük a Buborék című dalunkat, ami hamarosan elérhető lesz majd mindenki számára – árulta el Dóra.

 


FIATALOS LENDÜLETTEL ELŐRE

 

A nyíregyházi zenekar legfrissebb szerzeményét első alkalommal a Music Expón adta elő, így különösen nagy volt az izgalom. – Ahogy a színpadon álltunk és egymásra néztünk, ezek az izgalmak teljesen eloszlottak. Szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptunk, szóval még csiszolgatjuk a dalokat és igyekszünk majd minél több újdonsággal előállni. Már több felkérést is kaptunk a közeljövőben, amiről majd a folyamatosan frissülő facebook oldalunkról kaphatnak infókat az érdeklődők. Reméljük, minél több emberhez eljutnak majd a dalaink és ez a fiatalos lendület, amit igyekszünk képviselni.

 

Ezúton is gratulálunk a Dóra és a Felfedezők zenészeinek a sikerekhez, facebook oldalukon pedig megtekinthetitek a Budapest Music Expón előadott legújabb dalukat – kövessétek őket ITT!

 

Ha pedig felkeltette érdeklődéseteket a csapat, olvassátok el korábbi interjúnkat, melyben a kezdetekről, inspirációkról és a névadásról egyaránt mesélnek. Katt IDE!

 

Farkas Fanni

Fotók: Internet

#kapcsolódó