KATUS ATTILA NYÍREGYHÁZI ISKOLÁBAN TARTOTT EDZÉST

2018.10.22.
„FONTOS, HOGY A GYEREKEK MOZOGJANAK!”

Tornaórával kezdődött a reggel a Szőlőskerti Tagintézmény diákjainak. Katus Attila tartott zenés tornát, megmozgatta a kicsiket és nagyokat egyaránt, majd életmód tanácsokat is adott, többek között az egészséges táplálkozásról és a mozgás fontosságáról.

A fitneszguru szerint fontos, hogy a gyerekek rendszeresen sportoljanak.

Minden gyermek szeret mozogni, akár kúszni-mászni, szaladgálni játszani és ez valahogy az idő múlásával kiirtják belőlük. Sajnos néha az iskola is felelős, mikor azt mondják, hogy tanuljál mert csak az a fontos és ne sportolj annyit mert azzal semmire sem viszed. Ha olyan iskolába járunk ahol a testnevelés kullog az összes többi tantárgy után szintén problémát jelent. Mintákat kell adni a gyermekeknek, olyan mintákat - mint például én – elnézést, hogy ezt mondom. De 45 éves vagyok és az egészség lehet menő is. Nem csak a cigaretta, az alkohol, hanem az egészséges életmód is menő és ezáltal is sikereket érhetünk el.

 A tagintézmény ebben az évben csatlakozott a Menő Menza projekthez, amelyben egészséges táplálkozásra tanítják a gyerekeket dietetikusok segítségével, valamint a mozgást is beépítik mindennapjaikba.

Kerezsi Ilona a projekt szakmai vezetője elmondta, hogy az iskola a projekt előtt is sokat tett a gyermekek egészségének megőrzése érdekében.

A pályázat keretében nagyon sok programunk van, dietetikus szakemberek segítik a munkákat. Hetente egyszer tartanak előadást ahol a gyerekek feltehetik kérdéseiket, valamint tanácsadást és foglalkozást is tartanak. Főzőklubunk működik, főzőversenyeket rendezünk rendszeresen tájékoztató napot is tartunk.

A Szőlőskerti Tagintézményben rendszeresen szerveznek többek között asztalitenisz, atlétika és foci versenyeket is. A felnőtteknek is kedveznek, hiszen csütörtökönként gerinctorna várja a mozogni vágyókat. Katus Attilával hamarosan még többen találkozhatnak, hiszen a Mozdulj Nyíregyháza programsorozat keretében november 20-án tart FITT KEDD-et a Continental Arénában.

 

Szöveg és fotók: Horváth Kíra