Házhoz menő lomtalanítás - Már nem lehet a közterületekre lomokat lerakni

Házhoz menő lomtalanítás - Már nem lehet a közterületekre lomokat lerakni

Házhoz menő lomtalanítás - Már nem lehet a közterületekre lomokat lerakni

Mint ismert, 2020-tól az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a lomtalanítást már kizárólag „házhoz menő lomtalanítás” keretében végzi el Nyíregyházán, vagyis most már nem lehet a közterületekre lomokat lerakni. Kizárólag előzetes bejelentés alapján – telefonon vagy elektronikus úton lehet bejelenteni az igényt március 31-ig –, leegyeztetett időpontban szállítják el azokat.

Nyíregyházán tavaly 582-en regisztráltak házhoz menő lomtalanításra, többségük társasház, illetve lakásszövetkezet volt, így egy regisztrációhoz 4, 16 vagy 86 ingatlan is tartozhatott – tájékoztatta a Nyíregyházi Napló szerkesztőségét Felföldi István, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. ügyvezetője.

– 2020-ban ilyen módon 60 tonnányi lomot gyűjtöttünk össze, többségében bútorokat (asztalokat, székeket, ágyakat), játékokat, ruhaneműket, személygépkocsi-, kerékpár-, illetve motorkerékpár-gumikat. A mennyiséget azonban nagyban befolyásolta a pandémia, majd később az újraindított házhoz menő lomtalanítás és a hulladékudvarok időszakos bezárása is.

Nőtt a honlapon regisztrálók száma

– Az idei évben az látszik, hogy lényegesen többen rendelik meg ezt a szolgáltatást. Jelentősen megnőtt a honlapon történő regisztrációk száma, de a telefonos és e-mailes megkeresés is emelkedett. Szignifikánsan kimutatható, hogy ezt a tisztább, vizuális környezetszennyezés-mentes, kényelmesebb és rugalmasabb gyűjtési rendszert egyre többen preferálják – emelte ki az ügyvezető.

Lomtalanítási időpontot a naptárban – lila színnel – jelölt lomtalanításra való bejelentkezés időszakában, legalább egy héttel a kiválasztott időpont előtt lehet igényelni az alábbi elérhetőségek egyikén:

–         honlap: www.eakhulladek.hu/ugyfelszolgalat/telepulesek menüpont alatt a vevőkód megadását követően a településnél megjelölt időpontokra regisztrálva,

–         e-mailben: lomtalanitas@eakhulladek.hu címen,

–         telefonon az ÉAK Nonprofit Kft. lomtalanítás bejelentõ telefonos ügyfélvonalán: +36-42/508-369/3 menüpont.


Bruszel Dóra

#kapcsolódó

Bankszámlája van? Jó hír érkezett!

Bankszámlája van? Jó hír érkezett!

Ha az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium (PM) tegnap benyújtott javaslatát,...

Ilyen volt a 2019-es Központi Ballagás

Ilyen volt a 2019-es Központi Ballagás

20 nyíregyházi középiskola 81 diákja vett részt az ünnepségen.