Doba Blanka vagyok. Ötéves koromban anyáék úgy döntöttek, hogy nem bírnak tovább egy kis panelban élni, ezért vettek egy kertes házat Nyíregyházán. A szomszédban egy fiatal házaspár lakott hatéves fiukkal. Szüleim hamar barátságot kötöttek velük, és attól fogva minden szombat délutánt együtt töltöttünk, az én legnagyobb bánatomra, ugyanis én egyenesen utáltam a fiukat, Bencét. Nem tudnám megmondani miért, de ki emlékszik ötéves önmaga érzéseire? Minden szombaton hisztiztem, sírtam, csak hogy ne kelljen vele találkoznom.

Aztán az idő múlásával valahogy megkedveltem őt. Egyre jobb lett a kapcsolatunk. Nagyon jól elvoltunk a saját kis világunkban. Egy óvodába, majd általános iskolába kerültünk, mert nem is lettünk volna hajlandóak különválni. Általános iskolában létrehoztuk az Ádám ellenes alakulatot. Ádám volt az a fiú, aki mindig piszkált minket. Anya szerint csak azért, mert tetszettem neki. De szerencsére Bence mindig megvédett.  Az alakulatunk „himnuszául” az I’m yours című dalt választottuk Jason Mraztól, mert mindkettőnknek ez volt a kedvenc zenéje, mellesleg nekem mai napig ez, és ez a telefonom csengőhangja is.

Már szinte minden szabadidőnket együtt töltöttük. Minden tökéletes volt. Legalábbis én ezt hittem. Bence 16 évesen jelentkezett az egyik tehetségkutató műsorba, mert iszonyatosan jó hangja volt, van. Én is elkísértem őt a selejtezőre, és szüleivel együtt izgultuk végig, mi lesz vele. Természetesen továbbjuttatták, hiszen fantasztikusan énekelte el a Wheatus-tól a „Teenage Dirtbag”-ot.  Ezt követően mindig az első sorból néztem, akárhányszor énekelt, száz szavazatot küldtem rá, és izgultam érte. Második helyen végzett, de nagyon örült neki, hisz tudta, előtte a világ.

Fél évvel később egy londoni lemezkiadó cég felfigyelt rá, tettek neki egy ajánlatot, amit Bence elfogadott. Londonba költözött és három másik sráccal bandát alapítottak. Secret Empire lett a nevük. Mi mindennap órákat beszéltünk telefonon. A banda hamar befutott és Bencének egyre kevesebb ideje maradt velem beszélni, már csak hetente egy órát beszéltünk.

Aztán szépen lassan elfelejtett. Nem válaszolt a hívásaimra, egy közösségi oldalon sem írt vissza. Lassan én is kezdtem feladni. Hihetetlenül csalódott voltam. Az iskolában a többi gyerek sznobnak tartott, mert csak Bencével barátkoztam. Ebből ők arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg nem elég jók nekünk. Szó sincs erről, csak nincs valami sok önbizalmam, és egyszerűen képtelen vagyok megszólítani egy idegen embert.

Ennek ellenére sikerült új barátokat találnom, Zsombit és Adriennt. Velük nem olyan a kapcsolatom, mint Bencével volt, de még így is ők a legeslegjobb barátaim. Tegnap együtt voltunk ruhát vásárolni, mert az iskolánkban bál lesz, a testvériskolából érkező vendégek tiszteletére, és mindenkinek részt kell venni rajta. Adrienn a barátjával megy, Botival, én pedig Zsombival, mert egyikünknek sincs kapcsolata. A boltban persze én nem találtam semmit, de Adri egy gyönyörű lila ruhát vett magának. Barna hullámos hajához és barna szeméhez szerintem nagyon jól ment a lila ruha. Elképesztően gyönyörű volt. Mikor elindultunk hazafelé, Adrienn elvált tőlünk, mondván, hogy megmutatja a ruháját barátjának.

Zsombi hazakísért, és nálunk is maradt. Felmentünk a szobámba és leültünk tévézni. Egyszer valaki csengetett.

 (Fotó: Internet)                                                                                           Folytatás hamarosan…