Krúdys kalandok Erdélyben

Miután tavaly elég sokan kihagytuk a bécsi kirándulást decemberben, ami afféle első közös kiruccanás lett volna, most még izgatottabban vártuk, hogy milyen lesz ez a pár nap Erdélyben. Reggel 6:15-re kellett a Krúdy elé érnünk, hogy félkor teljesen bepakolva el tudjon indulni a busz Románia felé. Ezzel semmi baj nincs, azonban kb. két és fél hónapot töltöttünk el úgy, hogy hajnali kettőkor aludtunk el és 11 óra alvás nélkül képtelenek voltunk kikelni az ágyunkból - vagy csak szimplán nem volt kedvünk -, így kicsit zokon esett a hajnali indulás. Hulla fáradtan - mint egy csapat nyűgös kisgyerek - indultunk el Nagyvárad felé. Lassan viszont mindegyikünk kezdett magához térni, mert a fiúk hátul nyomatták a zenét ezerrel. (Köszi, srácok! J) Miután rájöttünk, hogy úgysem fogunk tudni aludni tovább Kis Grófo #LÁVKÓMA című gigantikus slágerétől, úgy döntöttünk, hogy inkább kifaggatjuk egymást, hátha történt valakivel valami meghökkentő dolog, azonban hamar kiderült, hogy senki sem élt át számunkra új és „húú de nagy” dolgot.

Elhagyva a magyar határt nemsokára meg is érkeztünk első célpontunkhoz, Bihar megyeszékhelyére, Nagyváradra. Az idegenvezetést magunknak megoldottuk. Az osztályfőnökünk kiosztotta az egyes helyszíneket, és mi két-három fős csoportokban kigyűjtöttük a látnivalókat és azok érdekességeit, ha pedig netán mégis kihagytunk egy részletet (ami elég sűrűn előfordult), akkor tanárnőnk készségesen átvette a szót és elmagyarázta, hogy éppen mi mitől lett híres... Ez egy nagyon jó módszer volt, mert mi is kutattunk a jellegzetességek után. Itt végül megtekintettük a püspöki palotát és annak virágos parkját, a mellette található Római Katolikus Bazilikát, ami még a nem hívő társaink számára is érdekes volt, és a közelben található Kanonok-sort is. Ezután tettünk egy sétát a felújított Körös-sétányon, ami egy hosszú, hangulatos sétáló utca volt rengeteg kávézóval és étteremmel, de ami minket jobban érdekelt (osztályfőnökünk szerint…) az a Holnaposok szoborcsoportja volt, ahol még tanárnőink és egy-két lány is szívesen készített képet pl. Ady élethű másával. Rá kellett jönnünk, hogy mennyire ”fess”fiatalember is volt! Ezen kívül mást nem nagyon láttunk itt, de a jó képekért minden megéri. Szokták ezt mondani, nem?

A Királyhágón való rövid megállás után felfedeztük Kolozsvárt is, ahol ugyebár egyik legkiemelkedőbb királyunk, Hunyadi Mátyás született. Egy szóval nem hagyhattuk ki, hogy ne tekintsük meg a legigazságosabb uralkodónk szülőházát, ami bár egyszerű, fehérre festett ház volt és nem tűnt ki különösen a többi közü,l mégis jóérzéssel töltött el minket és fontos volt, hogy láthattuk. Bár a képzeletünkben egy giccses és előkelő lakosztályt képzeltünk el, ami utólag visszagondolva szürreális lett volna, de hát ha királyokról van szó, mindenki nagyban gondolkozik. Aztán boldogan megcsodáltuk a Fő téren lévő hatalmas Mátyás-szobrot, amelyet végül a kolozsvári polgármesternek nem sikerült egy csapásra eltüntetnie onnan. Nyakunkat hátra döntve tudtunk csak felnézni rá, olyan óriási, éppen ezért már értem, miért nem sikerült az a polgármester úrnak a varázslat. Mellette helyezkedik el Erdély második legnagyobb temploma, a Szent Mihály-templom, amibe szintén belátogattunk. Egy óra szabad időt is kaptunk, ami épp elég volt arra, hogy felfedezzük a város kisebb utcáit és beszerezzünk pár túléléshez szükséges dolgot, mint például chips, cola és még sok más egészséges étel J.

Az első napunk ezzel véget is ért, és már csak pihenni mentünk a szállásunkra, ami egy hangulatos kis hotel volt Tordán. Megvacsoráztunk, aztán pedig elkezdődtek az esti ”csapatépítő” programok. Kártyáztunk, zenét hallgattunk – természetesen -, halkan, a hotel lakóit egyáltalán nem zavaró hangnemben kommunikáltunk - ami egyet jelentett a folyosó egyik végéből a másikba történő halk szóváltásokkal, de éppen ezért mentünk „gyermekbarát” szállodába. Szóval érett gimnazistákhoz méltóan töltöttük el az időnket, viszont nem igazán szoktuk még meg eleinte az idegen környezetet, így csak hajnali háromkor sikerült mély álomba esnünk, ami nem is számít annyira későnek.

Másnap a Tordai Sóbányában tettünk egy túrát, itt különféle programokon is részt vettünk, mint például csónakázás a bányatóban és óriáskerekezés. Ezt követően pedig a híres Tordai-hasadékhoz utaztunk, ahol mindenki elővette a túlélési ösztöneit, és végigjártuk a kissé sziklás és csúszós turista útvonalat, s éberségünknek és fittségünknek köszönhetően senki sem kötött ki kórházban. Igaz, irtózatosan melegünk volt és elfáradtunk a végére, de a látkép, ami elénk tárult, teljességgel megérte a sok erőfeszítést! A hat kilométeres „sétánk” után még megálltunk Torda belvárosában. Visszatérve a szállodánkba vacsora után volt egy kis „affér” – ugyanis az egyik osztálytársunk (khm…khm…nem árulom el, ki) elhagyta az iratait a pénztárcájával együtt , másnapra azonban hosszas telefonálgatások után, az osztályfőnök és a hoteltulajdonos hatékony közreműködésével megoldódott ez a „csekély” probléma. Kicsit mozgalmasabb lett így az utolsó esténk, de a hangulat ugyanolyan élénk volt - és még utoljára elkapott minket az erdélyi életérzés.

Másnap hazaféle a buszon az osztály fele bealudt, már zene sem szólt (!!) - szóval látszott, mennyire elfogyott az energiánk a három nap alatt. Utoljára még megálltunk Kőrösfőnél, ahol népi ruhákat és kuriózumnak számító dolgokat árultak a helyiek. Itt még néhányan vásároltak ajándékokat, ezután már csak a határnál álltunk meg. Egyébként is az 5-6 óra út hazafelé még azt a kevés életet is kiszívta belőlünk, ami maradt.

Ha most megkérdeznék, hogy elmennénk-e megint, szerintem mindenki igent mondana, mert nagyon élveztük az egész kirándulást, felszabadultak voltunk és még több élménnyel gazdagodtunk egy osztályként, ami nagyon fontos! Éppen ezért szeretnénk mégegyszer megköszönni az osztályfőnökünknek, Pál Andrea tanárnőnek, aki megszervezte ezt az utat nekünk és Füzeséri Andrea tanárnőnek, hogy ő pedig elkísért minket! Hálásak vagyunk, hogy az utolsó napjaikat a nyárból ránk szánták – és még élvezték is, ha minden igaz. Reméljük lesz még ilyen osztálykirándulásunk a jövőben is!

Májer Melinda 10.C