JUBILÁL A SZENT IMRE

JUBILÁL A SZENT IMRE

Pontosabban a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola. Az 1992-es induláshoz képest nemcsak a név bővült az újabb intézményrészek miatt, hanem a gyermeklétszám is: tizenkétszeresére. A 25. évfordulón a hagyományos tanévnyitó szentmisét, a Veni Sanctét emlékező ünnepség tette teljessé. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. szeptember 8-ai számában)

 A város egyik meghatározó, megyei vonzású oktatási intézményének igazgatója, Megyesi Mária idézte fel a kezdeteket. Akkor 69-en ültek be az iskolapadba a ma már épületkomplexumnak mondható Ungvár sétányi iskolában, most 796-an kezdték a tanévet, s külön örülnek a 72 ovisnak is, akik a Szarvas utcán találtak otthonra. A tevékenységi kör és az infrastruktúra folyamatosan bõvült, egyvalami azonban nem változott: – A keresztény értelmiségi réteg gyarapodásához járul hozzá iskolánk, a szellemi jogelõd, a néhai „kirkat” gimnázium nyomdokában haladva – fogalmazott az igazgatónõ.


BIZTOSÍTOTT A JÖVŐ IS


A római katolikus Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában mûködõ iskola tanévnyitó szentmiséjét Palánki Ferenc megyés püspök celebrálta, aki további támogatásáról biztosította az ünneplõket. Az odafigyelés jele, hogy ezzel együtt adták át rendeltetésének a közel 100 millió forintból korszerûsített fûtésrendszert, s két másik projekt is fut még az intézményben. Ez az állami szerepvállalást is jelzi, melyet ünnepi beszédében Fülöp Attila, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelõs helyettes államtitkára erõsített meg. Kiemelte, hogy országos trend is a létszámnövekedés, hiszen míg a rendszerváltás után 3–4 ezren, addig most 210 ezren kezdték tanulmányaikat egyházi fenntartású iskolákban, melyek szerepét lényegesnek nevezte: – Az egyik fõ feladatuk a közösségek építése, kovácsolása, mely fontosabb, mint valaha ebben az értékeit tekintve is átalakulóban levõ, gyökereit veszítõ Európában.


LELKI PLUSZT AD


Az ünnepségen dr. Ulrich Attila alpolgármester képviselte a városvezetést, aki arra biztatta a diákokat a jogelõd intézményben tanult dr. Kállay Kristóf példáját említve, hogy legyenek büszkék az iskolájukra, mert a tudás mellett olyan lelki pluszt is ad, amelyre nagy szükség van a mai világban. Az öregdiák találkozóval záruló ünnepség keretében – melynek fõszereplõi a különbözõ korosztályok tehetséges diákjai voltak – elismeréseket is átadtak a pedagógusoknak. A jubileumi esztendõ a késõbbiekben több programot is tartogat a szentimréseknek és a városlakóknak.


(Szerzõ: Tarczy Gyula)

#kapcsolódó

Újabb „kémikus” siker az Eötvösben

Újabb „kémikus” siker az Eötvösben

Február 23-24-én rendezték meg az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny...