MINDENSZENTEK – TÖBB MINT SZÁZEZER SZÁL VIRÁG VÁRJA A VEVŐKET A BÚZA TÉREN

MINDENSZENTEK – TÖBB MINT SZÁZEZER SZÁL VIRÁG VÁRJA A VEVŐKET A BÚZA TÉREN

40 őstermelő, több mint 100 ezer szál krizantémja várja a vásárlókat ezekben a napokban a Búza téri piacon. Az ünnepek közeledtével egyre több az érdeklődő és a vevő is. A választék nagy, a legkülönlegesebb krizantémok, a szivárvány minden árnyalatában kaphatóak, mellettük árvácskákat és koszorúkat, díszeket is árulnak. A vásárlók a virágok, koszorúk többségét már az ünnepek előtt megveszik.

Tartós és szép virágokat keresnek a vásárlók a Búza téri piacon. Akinek az ideje engedi, már most válogat a vágott vagy cserepes virágok és koszorúk közül. A közelgő mindenszentek előtt a legtöbben elhunyt szeretteik sírjait szeretnék beültetni és feldíszíteni. Leggyakrabban árvácskát és krizantémot vásárolnak.

Ültetni árvácskát szoktunk ilyenkor. Csak a krizantém jöhet szálasból számításba és remélem, hogy megfelelő áron fogunk kapni, mert eléggé drágák, ahogy látom.

– mondta el a Eszenyi Dénesné.

A virágosoknál nincs megállás

A Mirolovics család 30 éve foglalkozik virágtermesztéssel. Azt mondják, ezekben a napokban nincs megállásuk. Korán kelnek és késő este fekszenek le, hogy a legszebb virágokat hozhassák ki a piacra.

Reggel 5-6 óra körül kelünk, kipakolunk ide és itt vagyunk délután három óráig, aztán megyek a temetőhöz árulni, mert ott is van egy helyünk. Ezután szedjük a virágot éjszaka. 11 óra körül ágyba kerülünk, aztán megint kezdjük a napot. Utolsó nap viszont még korábban kelünk, mert korábban kell jönni. Már 3-4 óra körül kint vagyunk, mert nem tudunk megállni az autókkal, annyi az árus és a vevő.

– mesélte el Mirolovics Jánosné.

A piacok mind a négy napon nyitva lesznek

Nyíregyházán mintegy 40 családi vállalkozás, őstermelő árul virágot a Búza téri piacon, ezekben a napokban több mint 100.000 szál krizantém talál vevőre. A híradó információi szerint a Búza téren, az Északi temetővel szemben az egykori MDF piacon és Örökösföldön, a Család utcán a hosszú hétvége mind a négy napján megtalálhatóak lesznek az árusok.

 

Z. Pintye Zsolt

#kapcsolódó

KÖZELEG MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA

KÖZELEG MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA

Mindenszentek és halottak napja várhatóan idén is nagy tömegeket mozgat majd...

42 éves Erdei Zsolt ökölvívó

42 éves Erdei Zsolt ökölvívó

ERDEI ZSOLT ökölvívó, a 75 kilós súlycsoport világ- és Európa-bajnoka, a WBO...