Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen

Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen

Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen

Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen, más országokkal összehasonlítva kimagaslóan jól áll a fertőzések számát és a fajlagos halálozási arányt tekintve - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszter azt mondta, hogy a kormány a lehető legrosszabb variációra készült fel, hogy elkerülje az egészségügy összeomlását. A kórházi ágyak felszabadítására is azért van szükség, hogy ha egy váratlan fejlemény miatt a továbbiakban nem kontrollálható a vírus terjedése, és maximális megbetegedések alakulnak ki, az egészségügy akkor is minden kezelésre szoruló beteget el tudjon látni - hangsúlyozta.

Emlékeztetett: a március 17-én kiadott miniszteri utasítás arra szólította fel a kórházakat, hogy a kapacitásuk felét készítsék elő a fertőzöttek ellátására, és az összes ágy 15 százalékát tartsák fent intenzív ellátásra. A 62 egészségügyi szakkollégium összeállított egy listát arról, hogy mely beavatkozások halaszthatók el, és melyek nem. Ez a lista a kórházak rendelkezésére áll, és minden lehetséges helyzetre útmutatást ad - mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy csak olyan beteg kerülhet haza, akinek ellátását otthon is biztosítani lehet. Ha valaki a döntést nem érzi helyesnek, forduljon a betegjogi képviselőhöz, a kórház vezetéséhez, az egészségügyi államtitkársághoz vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz. A történteket minden esetben kivizsgálják - emelte ki.

Kásler Miklós a Magyar Orvosi Kamara nyílt levelében olvasható állításokkal kapcsolatban azt mondta: az érintettek minden tájékoztatást megkaptak, az operatív törzs ülése után mindennap sajtótájékoztató tartanak, az egészségügyi szakkollégium szakmai anyagot készített, konferencián válaszoltak a kórházak összes kérdésére, és központi számon is válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

 

Forrás: MTI

#kapcsolódó

Nyíregyháza MJV Önkormányzatának friss tájékoztatása

Nyíregyháza MJV Önkormányzatának friss...

Nyíregyháza MJV Önkormányzatának friss tájékoztatása

Folyamatosan zajlanak az útfelújítások!

Folyamatosan zajlanak az útfelújítások!

Aki csak teheti kerülje el az érintett útszakaszt.