Kedvezményesen mehetünk moziba négy napig

Kedvezményesen mehetünk moziba négy napig

Idén november 3 – 6. között, a Vodafone támogatásával rendezi meg a Cinema City a Filmünnepet.

A négy nap során minden fővárosi és vidéki moziban a 2D előadásokra 1100 forintba kerül a mozijegy, a 3D és az IMAX 3D vetítésekre pedig 1300 forintért válthatunk majd belépőt (plusz szemüveg). A kedvezményes jegyárak mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával létrejött "Blokád", "Hétköznapi kudarcok", "Veszélyes lehet a fagyi" és "Játszma" alkotóival találkozhat a közönség. Idén műfajokban és programokban is gazdag lesz november első hétvégéje. Összesen több mint 40 különféle film közül választhatnak a nézők: filmklubok, kerekasztalbeszélgetések és közönségtalálkozók várják a látogatókat. Emellett a prémium formátumokban, az IMAX, a ScreenX, a 4DX és a VIP termekben is kedvező áron mozizhatnak a nézők.

„A Filmünneppel egy olyan mozis év zárásához közelítünk, amit főként a pandémia alatti filmgyártás elmaradása és a bemutatók elhalasztásai befolyásoltak. A jegyeladási számok már közelítenek a 2019-es referencia-szinthez, a nézők elkezdtek visszatalálni a mozikhoz. Novembertől egy olyan új időszámítás indul, ami egészen 2023-ig a hollywoodi nagy közönségsikerekről szól majd. Még idén érkezik a mozikba a "Fekete Párduc 2." a "Csizmás, a kandúr - Az utolsó kívánság" vagy az "Avatar – A víz útja". Jövőre pedig "A Hangya és a Darázs: Quantumania"; a "Shazam! Az istenek haragja"; "A kis hableány"; az "Indiana Jones 5"; a "Mission: Impossible – Leszámolás"; a "Marvelek"; a "Halálos iramban 10"; az "Oppenheimer" vagy az "Aquaman és az Elveszett királyság" várja a filmek szerelmeseit" – mondta Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketing igazgatója.

#kapcsolódó

Megérkeztek az első lakók a Nyíregyházi Állatpark Jégkorszak Interaktív Állatbemutatójába

Megérkeztek az első lakók a Nyíregyházi...

Bár a különleges létesítmény csak jövő tavasszal nyílik, az új Humboldt- pingvin...

Tájékoztatás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak részére történő pénzbeli támogatás kézbesítéséről

Tájékoztatás a rendszeres gyermekvédelmi...

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályának...