Mutatjuk, hogyan igényelhettek új diákigazolványt, ha most kezditek az egyetemet

Mutatjuk, hogyan igényelhettek új diákigazolványt, ha most kezditek az egyetemet

Egy hónap és kezdődik az egyetem, ami a gólyáknak az első hetekben még biztos szokatlan lesz, ezért segítünk, hogy a diákigazolvány igénylése ne okozzon plusz aggodalmakat.

Az elsőéves hallgatóknak fontos információ lehet, hogy a még meglévő diákigazolványotok – de a többi egyetemista felsőoktatási igazolványa is – október 31-ig érvényes. Ezért időben el kell kezdeni az új igazolvány igénylését, mert hetekbe is telhet mire azt kiállítják, utána pedig érdemes észben tartani, hogy az egyetemeken az igazolványokra félévente kell új matricát kérni, hogy érvényes maradjon.

Így igényelj új diákigazolványt:

NEK-adatlap beszerzése

Ez a rövidítés a Nemzeti Egységes Kártyarendszer Adatlapját jelenti, ami azért szükséges az igazolványhoz, mert ezen található egy 16 jegyű azonosító kód, ami nélkül nem tudnátok az igénylést leadni. Ezt az azonosítót lakcímtől függetlenül bármelyik okmányirodában vagy kormányablakban meg tudjátok csináltatni.

Erre úgy készüljetek, hogy ekkor fog készülni rólatok az igazolványkép, ami végül majd rákerül a diákotokra. A NEK-adatlapot ott egyből kézhez fogjátok kapni, amit további 5 évig felhasználhattok új igazolvány igénylése esetén – ha közben nem változnak meg a személyes adataitok.

Irány a Neptun

Miután megkapjátok a Neptun-kódotokat és aktívra állítottátok a féléveteket – passzív státusszal ezt nem lehet megtenni - már el is kezdhetitek a diákigazolvány igénylését, amit a Neptun rendszerén belül az Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés menüpontban tudtok megtenni.

Nézzétek meg, hogy van-e már „Oktatási azonosítótok”, ami egy 11 jegyű szám. Ezt az "Adatok" fülön a "személyes adatok" menüpontban találtok. Ha még nincs bent ez az azonosítótok, akkor sajnos nem tudjátok elkezdeni az igénylést.

Abban az esetben viszont, ha már látjátok ezt a számot, akkor az igénylést a Neptunban az Ügyintézés/Diákigazolvány igénylés menüpontban az új felvételre kattintva tehetitek meg.

  • A sorszám mezőbe kell felvinni a NEK-kódot (elválasztó jelek nélkül; betűket nagybetűvel megadva.)
  • A legördülő menüből ki kell választani az igénylés típusát (első igénylés, elveszett, stb.)
  • A képzés mezőben az a képzés fog megjelenni, amelyikkel bejelentkeztetek a Neptunba. Amennyiben valaki több képzéssel rendelkezik, azon a képzésen kezdje el az igénylést, amelyikre kérni szeretné a diákigazolványát. Képzésváltás a Neptun bal felső sarkában lévő „Képzés” link segítségével lehetséges.

Mindenképpen ellenőrizzétek le az adataitokat, mielőtt befejeznétek a folyamatot. Érdemes megnézni a születési nevet, anyukátok születési nevét és a születési dátumotok, valamint a további személyes adatokat, mivel ilyenkor még javíthattok, ha valami esetleg hibásan szerepelne.

Leadás

Ha minden rendben ment és elküldtétek az igénylést, nincs más dolgotok hátra, mint várni, hogy kiküldjék az új diákigazolványotokat a megadott címre. Ez általában 30-60 napot vesz igénybe. Abban az esetben, ha kifutottatok az időből, és még nem érkezett meg az igazolványotok október 31-ig, az egyetem ügyintézőjétől lehet kérni ideiglenes diákigazolványt, amellyel a diákkedvezményeket ugyanúgy igénybe vehetitek, mint azelőtt.

eduline.hu

#kapcsolódó

Óriási sikert aratott a vasváris nyílt nap

Óriási sikert aratott a vasváris nyílt...

Akik nem tudtak részt venni a nyílt napon, azok számára októberben két alkalommal...

Ha május, akkor Bringa Piknik!

Ha május, akkor Bringa Piknik!

A 6. közösségi tekerés időpontja május 20.