Kiemelkedik a Nyíregyházi Egyetem

Kiemelkedik a Nyíregyházi Egyetem

A 2016-os felvételi eljárásban a Nyíregyházi Egyetemre 1252 fő nyert felvételt. Mindez 10 százalékkal több hallgatót jelent az intézmény számára 2015-höz képest. Országosan ez a növekmény 4 százalék.

Az egyetem szinte valamennyi képzési területén növekedés tapasztalható. Tanárképzésben 74 százalékkal több hallgató nyert felvételt. Különösen népszerű tanár szakok: testnevelő tanár, magyar tanár-történelem tanár és állampolgári ismeretek, angol nyelv és kultúra tanára és ének-zene--népzene.

Alapképzésben 34 százalékkal több diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. Mind az állami ösztöndíjas nappali tagozatos, mind a levelező tagozatos képzés emelkedést mutat. Legnépszerűbb képzések: csecsemő és kisgyermeknevelő, gazdálkodás és menedzsment, képi ábrázolás, tanító, sportszervező, testnevelő-edző és a mérnöki képzések.

Az intézmény a külföldi Erasmus+ programban résztvevő diákokat is várja: idegen nyelvű kurzuskínálatát ennek érdekében jelentősen megnövelte. Immár 86 kurzust kínálunk számukra, ami a korábbiakhoz képest nyolcszoros növekedést jelent.

Az idei pótfelvételi eljárásra – a tavalyihoz hasonlóan – szintén kizárólag elektronikus formában lehet jelentkezni awww.felvi.hu honlapon regisztrációt követően. Ennek határideje: augusztus 7. A diplomások számára kínált szakirányú továbbképzésekre már fogadja az intézmény a jelentkezéseket.

Nyíregyházi Egyetem

#kapcsolódó

Idén is lesz Nyuszi futás

Idén is lesz Nyuszi futás

Idén március 31-én lesz a Nyuszi futás a Városi Stadionban. Lesz nyuszi tánc,...

ÚJ KÉPZÉSEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI KARON

ÚJ KÉPZÉSEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI KARON

Két új képzéssel bővül a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A 2017/18-as...