Ennek része, hogy a 640 hektáros bővítés miatt több területen a kapacitásokat is növelni kell, így minden szempontból alkalmassá válhat a terület a munkahelyteremtő világcégek befogadására. A régi négyes számú főút alatt nyomóvezetéket fektetnek, valamint újabb szakaszához érkezett a Nagykálló-Butyka összekötő út átépítése.
Az elmúlt időszakban a Metró csomópont és a vasúti átjáró közötti szakaszon közlekedők tapasztalhatták, hogy a munkálatok félpályás útzár és egyirányúsítás mellett folynak, bár eddig csak a terület egyik részén. Az első ütem célja a Matróz utcáig tartó rész elkészítése volt, amivel – a korábbi tájékoztatás szerint – már végeznie kellett volna a kivitelezőnek. Azonban a magas talajvízszint és a meglévő közműterheltség miatt a munkálatok nehezebben haladnak az átlagosnál, így ezen a szakaszon továbbra is dolgoznak. Eközben július elején már megkezdődött a második ütem is, így a munkálatok most párhuzamosan folynak.
„Az ipari park fejlesztésének 1. üteméhez kapcsolódó szennyvízhálózat építése zajlik a Metró csomóponttól egészen a körforgalomig a 4925-ös úton. A műszaki tartalom szerint keleti pályán egy 300 mm átmérőjű szennyvíz-nyomóvezeték kerül elhelyezésre. Sajnos az útpályán kívüli szakaszok annyira terheltek közművekkel, hogy ott nem tudtuk beépíteni ezt a rendszert. Ez természetesen félpályás útlezárást jelent” – mondta el dr. Podlovics Roland alpolgármester.
A Matróz utca és a vasúti átjáró közötti szakasz része a második ütemnek, ahol először aszfaltmarással kezdődnek a munkálatok, majd ezután kerül sor a nyílt árok kialakítására. A tervezett nyílt víztartású víztelenítési módszer helyett bizonyos szakaszokon a magas talajvízszint miatt szükség van talajvízszint-süllyesztésre. Az itt élők legfeljebb annyit érzékelhetnek, hogy a terveknek megfelelően a régi négyes másik felén is kivitelezés kezdődött. A legfontosabb, hogy a megvalósítás alatt a lakosok és cégek számára folyamatosan biztosított lesz a telekre való bejutás, és a korábban ígérteknek megfelelően a teljes időszakban biztosított a minimum félpályás, egyirányú forgalom.
„A munkavégzés mellett félpályás útlezárás lesz, ugyanakkor minden nap biztosítjuk a lakóingatlanok megközelíthetőségét. Ezt kiemelten kértük a kivitelezőtől, hogy tartsák be. Jelenleg folyamatban vannak a vezetéképítési és bizonyos helyeken munkagödör-készítési munkálatok. Bizakodunk abban, hogy sikerül tartani az ütemtervet, amely szerint a nyomóvezeték kiépítése után és az útpálya teljes szerkezetének érintése esetén teljes burkolat-visszaépítés történik. A nyugati pályarész két kopóréteget kap, és normális padka rendezését is elvégzi majd a kivitelező. Ez egy komplex útfelújítás lesz. Reményeink szerint szeptemberre, az iskolakezdésre az építési munkálatok olyan szakaszban lesznek, hogy minimális legyen a lakosság közlekedésének korlátozása vagy hátráltatása” – fejtette ki dr. Podlovics Roland alpolgármester.
Dr. Podlovics Roland párhuzamosan beszámolt továbbá a Nyíregyházi Déli Ipari Park fejlesztése projektben a Nagykálló-Butyka összekötő út átépítésének részeként a keresztező 2 db mélyvezetésű műtárgy építése miatt a tervek szerint július 20-án (szombaton), előreláthatóan 7:00–19:00-ig a Nagykállói utat teljesen lezárják. A Nagykállói út mindkét végéről a közlekedés biztosított lesz, de az áthaladás nem, így zsákutcaként üzemel ezen a napon. A szükségessé váló teljes korlátozás ideje alatt a Nagykállói út teljes hosszában szünetelni fog a helyi közösségi közlekedés is, amely a H30-as és H31-es járatok közlekedését érinti. A műtárgyak megépítése, visszatöltése és a burkolat ideiglenes helyreállítása a nap végével megtörténik, ezt követően a jelenlegi ideiglenes forgalmi rendnek megfelelő közlekedés lép újra életbe.
„Régóta elhanyagolt, öt számjegyű úttestről van szó, amelyet tavaly önkormányzati tulajdonba kaptunk az államtól. A tervezett műszaki tartalom szerint új, 7,5 méter széles útpálya épül ki minden buszmegálló helyén. Ezeken a helyeken buszmegállókat alakítunk ki, valamint okoszebrákat telepítünk. A munkálatok a 4925-ös csomóponttól indulnak ki és folytatódnak. A régi 4-es csomóponttól kezdve haladnak kifelé. A felújítás részeként teljes körű csapadékvíz-elvezetést és közvilágítást is tervezünk. Azokon a szakaszokon, ahol szükséges, a korábbi két sávot három sávra bővítjük, hogy biztonságosabb legyen a jobbra kanyarodás. Kértük a kivitelezőt, hogy a munkálatok során figyeljenek arra, hogy a projekt 2025 elejére kész legyen. A lakott területeken a kivitelezési munkálatokat úgy tervezzük, hogy minél kevésbé zavarják a közlekedést, különösen az iskolakezdés idején” – részletezte dr. Podlovics Roland alpolgármester.
Ezek a fejlesztések is nagyban segítik majd, hogy a Déli Ipari Park méltó otthona legyen azoknak a cégeknek, melyek a következő esztendőkben több ezer új munkahelyet biztosítanak a nyíregyháziaknak.
Szerző: Szabó Gabriella