Ismerje meg a virágok barátját, az álomtájak nyíregyházi festőjét, Csoma Józsefet!

Ismerje meg a virágok barátját, az álomtájak nyíregyházi festőjét, Csoma Józsefet!

"A virágok barátja, tájálmok és álomtájak festője" - talán ezek a legjellemzőbb mondatok Csoma József festészetéről.

A művész Szeletek időben és térben címmel könyvet írt, október 1-én pedig egy vadonatúj kiállítása nyílik a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban 16.30-tól. Csoma Józsefet a Nyíregyházi Televízió is meghívta egy beszélgetésre, a Szieszta című műsorban Z. Pintye Zsolt faggatta művészetről és lélekről.   

Messziről indult a művészetek világába. 1976-ban végzett szerszámkészítő szakmunkásként a debreceni 109. Szakmunkásképző Intézetben. Szakmunkásként, majd műszaki tervezőként kezdett dolgozni Tégláson, a Hajdúsági Iparművekben. Később pedagógia-népművelés, majd rajz szakon végzett az Egri Tanárképző Főiskolán. Oktatás-informatikusi végzettséget szerzett 2000-ben.  2007-ben a Debreceni Egyetemen kapott pedagógia-tanári diplomát, 2010-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatás-vezetői oklevelet szerzett.

Miután a közművelődés terén is kipróbálta magát - Rakamazon vezette évekig sikeresen a művelődési házat -, a pedagógus-pálya mellett döntött. Jelenleg Nyíregyházán az Inczédy György Középiskola kollégiumának nevelőtanára, mellette a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola rajztanára.

A művészi pályára Valkovits Zoltán festőművész irányította. Művészi felfogására legnagyobb hatással a debreceni Medgyessy-kör alkotótáborai és annak vezetője Bíró Lajos voltak. Első egyéni tárlatát Rakamazon láthatta a közönség 1990-ben. Azóta hazánkban és Lengyelországban több, mint 30 egyéni tárlaton csodálhatta meg örvendetes számban gyarapodó közönsége a különleges színhatásokból és hangulatokból alkotott csendéleteit, tájait, portréit.

Képei évekig, évtizedekig fogva tartják tulajdonosaikat. Alkotásai közül több száz magántulajdonban van, de középületekben is találkozhatunk Csoma József munkáival. Művei díszítik a nyírmihálydi polgármesteri hivatalt, a tímári iskolát, a rakamazi polgármesteri hivatalt, iskolákat, házasságkötő termet, a sóstói Krúdy Vígadót, a nyíregyházi Westsik Vilmos Szakközépiskola auláját, az Inczédy György középiskola kollégiumának termeit. 

A képek, térkonstrukciók különböző üzeneteket hordoznak. Vannak békét, nyugalmat sugárzó alkotások, de olyanok is akadnak, amelyek filozofikus mélységű mondanivalót közvetítenek. Megállítják, felkavarják, állásfoglalásra késztetik a nézőt. Újabb munkái közül vannak elvontabbak, a tájat vagy az embert csak elemeiben hordozó, több jelentésréteggel bíró alkotások.

Szerző: Z.Pintye Zsolt

 

nyiregyhaza.hu

#kapcsolódó

MA ESTE ÚJABB MAGYAR FOCICSODÁT LÁTHATNAK A SZURKOLÓK

MA ESTE ÚJABB MAGYAR FOCICSODÁT LÁTHATNAK...

A magyar labdarúgó-válogatott hétfő este a Puskás Arénában fogadja az Európa-bajnok...