Tradíció és innováció – Nyílt Nap a Nyíregyházi Egyetemen

Tradíció és innováció – Nyílt Nap a Nyíregyházi Egyetemen

Pilóta, népzenetanár, informatikus, esetleg edző? – közel nyolcvan képzést kínált Nyílt Napján a Nyíregyházi Egyetem november 13-án.

A hangulatot a Tortuga koncertje alapozta meg, majd az intézményt bemutató előadásokból minden információt megtudhattak a leendő elsőévesek. A Kodály terem karzatán közben több mint húsz standnál várták az intézetek oktatói és hallgatói az érdeklődőket. A nagyszabású rendezvényre mintegy ezerötszáz térségbeli középiskolás érkezett, akiket pedagógusok és szülők is elkísértek.

Telt házzal indult a Nyíregyházi Egyetem Nyílt Napja november 13-án. Dr. Hárskuti János, az intézmény elnöke rendhagyó módon nyitotta meg az eseményt. Az egyetem bemutatása mellett ismert hazai popdalok szövegeivel is üzent a fiataloknak.

Nézz szembe a kihívásokkal!

Többek között azt, hogy tanuljanak meg szembenézni a kihívásokkal, ebben pedig az egyetem is segíti majd őket. „Nálunk minden hallgató fontos, mindenkire figyelünk, hiszen a tanulmányok végén elért eredmény közös siker.” Hozzátette: a kampusz azért is egyedülálló, mert nemcsak tanulásra, hanem sportolásra és szórakozásra is lehetőséget ad. A Nyílt Nap a Tortuga koncertjével folytatódott. A Nyíregyházáról indult egyik legsikeresebb hazai zenekar az egyetemi bulik hangulatából adott ízelítőt a fiataloknak.

Tájékoztatás, produkciókkal

A képzésekről, tehetséggondozó programokról, ösztöndíj-lehetőségekről dr. Vajda Ildikó, az egyetem oktatási elnökhelyettese tartott előadást, majd az egyetem Cheerleading Szakosztálya mutatkozott be. A látványos produkciót a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke, Vincze Marcell követte, aki a hallgatói életről, a színes kulturális, játék-, sport- és zenei programokról tartott tájékoztatót. Az előadásokat Körei László, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője zárta. A szakember az egyetemen működő támogatói szolgáltatásokról beszélt az érdeklődőknek.

nyiregyhaza.hu

Egyedi látnivalók

A rendezvény ideje alatt az intézetek folyamatosan fogadtak látogatókat a Kodály terem karzatán berendezett standoknál. A LEGO stúdió mellett népzenészek húzták a talpalávalót, az európai piac egyik legnagyobb permetező drónját pedig testközelből nézhették meg a fiatalok. A nagyszabású rendezvény sok érdeklődőt vonzott a térség meghatározó felsőoktatási intézményébe: mintegy ezerötszáz térségbeli középiskolás érkezett, pedagógusok és szülők kíséretében.

#kapcsolódó

Annyira cuki!

Annyira cuki!

Fotósorozaton ahogy egy apró mókus hosszan szaglászik egy fehér pitypangot,...

„A legkeményebb tárgyalópartner Nyíregyháza a környezeti kibocsátási határértékeknél”

„A legkeményebb tárgyalópartner Nyíregyháza...

Az ipari park tervezési folyamatait nagyban megkönnyítette a máshol nem tapasztalható...