„Nyíregyházról is el lehet jutni Houstonba!” – Kapu Tibor a nyíregyházi gyerekeknek is üzent

„Nyíregyházról is el lehet jutni Houstonba!” – Kapu Tibor a nyíregyházi gyerekeknek is üzent

Négy, kényszerű halasztás után, a tervek szerint június 19-én végre megkezdődik a nyíregyházi Kapu Tibor űrutazása.

Az űrhajós üzenetet küldött a legnagyobb közösségi portálon azt tanácsolta, hogy a fiatalok bízzanak magukban, az ő példája is mutatja, hogy bárhonnan jöhet az ember, és kijuthat az űrbe is.

 „A látogatóközpontnak, amit a Millenáris gépezetében hoztunk létre, pont az a lényege, hogy minél több gyerek érdeklődhessen a küldetés iránt, és ezt meg tudják tenni tényleg egy fizikai helyszínen is. Azt üzenném nekik, hogy bízzanak magukban, bárhonnan is jön az ember, látszik, hogy Nyíregyházáról is el lehet érni Houstonba, és aztán Floridába és aztán a világűrbe. Ne felejtsék el, honnan jöttek persze, és ezen az úton el lehet érni az álmaikat. Találják meg azt, ami a szívüknek nagyon kedves, tényleg lehet az bármi, és mindenképpen hallgassanak a szülőkre, már csak azért is, mert ők azok, akik a legjobbat akarják nekik.”

- fogalmazott Kapu Tibor.

A HUNOR program közleménye szerint az Axiom–4 küldetés, benne Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal, legkorábban június 19-én indítható az ISS-re – miután a Zvezda modullal kapcsolatos nyomásproblémákat elhárították, a Falcon–9 rakéta pedig sikeres főpróbán esett át. A NASA és a Roszkozmosz még mindig vizsgálja a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmensének állapotát, de a magyar űrhajós és társai továbbra is karanténban vannak, készen a felszállásra. Bár az eredeti június 10-i indítás többször eltolódott különböző technikai és időjárási okok miatt, most újra van reális esély júniusi startidőpontra.

#kapcsolódó

Közgyűlés – Kivonult az ellenzék a teremből

Közgyűlés – Kivonult az ellenzék a...

Kivonultak az ellenzéki képviselők a nyíregyházi közgyűlésről, miután nem vettek...

Nyílt nap a Kölcseyben

Nyílt nap a Kölcseyben

Az érdeklődő hatodikos, nyolcadikos diákok és szüleik nyílt tanítási órákon...