A belvárosban is akad még egy-kettő. Ezek egyike bizonyosan az Eötvös utca 4. szám alatti ház. Egykori lakói igazolhatóan a 19. század közepétől a város legrégibb családjai voltak, 1907-től Krúdy Gyula legkedvesebb gimnáziumi tanára, Porubszky Pál tulajdona, 1914-től a gazdálkodó Bencs családé, majd – az államosítást túlélve – egyszem nőági leszármazottja, Ignácz Ilona, Szilágyi Szilárdné otthona egészen 2023-ig.
Gyermekkoromban természetesek voltak széles, hűvöst őrző vertfalai és tornáca, ahol délutánonként árnyék ült a padokra, s melyből később előszoba, konyha és fürdőszoba lett. A modernitás ide is megérkezett – nem kellett immár a por lepte utcán a kúthoz menni vízért, könnyebb volt így mosni, főzni.
Az azonban már nem volt olyan szokványos, hogy tetőszerkezetének átépítésekor az 1980-as évek elején találtam gerendájában egy ősi bevésést: valamikor a 19. század elejére datálódott és ott volt a mester neve is. Az évszámra nem emlékszem pontosan, de „nagyjábóli” megőrzését segítette, hogy rögzítettem: régebbi, mint 1806-ban alapított alma materünk, a Kossuth Lajos Gimnázium.
Most, hogy édesanyánk testben már nem, de szellemében, életének lelkiségében és a szobák csendjében itt van velünk, utána kellett járnom, hogy megmaradt-e valami a régi feliratból?
Ábel fiammal másztunk fel a padlásra: az említett gerendát nem találtuk, de ő felfigyelt a félhomályban több furcsa betűre. Félig maradtak meg, alig voltak olvashatók és lassan mégis megvilágosodtak:
Initium sapientiae timor Domini, azaz: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme!”
Hogyan kerül egy bibliai latin nyelvű felirat egy tirpák gazdaház tetőterébe? S miért csak félig olvashatók? Utóbbi kérdésre még ott, a padláson tudtam válaszolni, amikor eszembe ötlött: az ácsmester a felújítás alkalmával meghagyta a régi gerendákat támasztéknak, s hogy súlyuk a tetőt ne nyomja jobban az újakkal együtt, hát levágta mindegyik felét. Így maradt meg a mondat fele, mint egy félbeszakadt imádság.
Az első kérdésre pedig most hosszabban, s feltételesen tudok válaszolni. Egy ilyen latin mondat az akkor még többségében szlávul/szlovákul beszélő, imádkozó gazdálkodók életében paptól, tanítótól, tehát deákul értő embertől származhat és akkor, ha szakrális jelentősége van az épületnek. Oskola az 1800-as évek elején már három is volt. Ahogy az egyháztörténetben olvashatjuk: „a tanulók száma naponként növekedik és két tanító már alig győzik a munkát.” Lehetett a ház így tanítói, lelkészi lakás? Vagy maga a gerenda származhatott egykori elemi iskolából – az »evangélisták oskolaházából« –, esetleg valamelyik korábbi pajtatemplomból?”
A csűrtemplomot 1753-ban – még vallásuk fenyegetettsége idején – kényszerűségből le kellett bontani a nyíregyházi evangélikus gazdáknak, s harangját is el kellett rejteni! Kellett és lehetett, mert a gazdáknak új helyet adó Károlyi Ferenc gróf időben értesítette őket. A régit lebontva, faanyagát megtarthatták, s a második, kicsiny imaházhoz akár fel is használhatták. Gerendák természetesen ehhez az újabb – később szintén lebontott – csűrtemplomhoz is készültek. A város ősi középpontjához közeli ház lakói ezt tudhatták. Ismerték a kis templomok, iskolák történetét, s amikor a nyíregyháziak a türelmi rendelet nyomán már kőből, az állandó Evangélikus Nagytemplom építésére engedélyt kaptak a kalapos királyól, II. Józseftől 1783-ban, akkor a régi, még használható faelemeket megmenthették. Annyi bizonyos, hogy magának a lakóháznak a helyét az Eötvös utcán – egykori nevén a Kereszt utcában – már Magyarország első (1782–1785), második (1819–1869) katonai felmérése jelöli és a XIX. század végi kataszteri térképen is szerepel, immár mai utcanévvel, akkori házszámozással 1454. szám alatt.
A templompajta egykori terve
Természetesen a történet lehet, hogy jóval prózaibb: a gerenda későbbi és egyszerű felújítás kapcsán más településről érkezett ide. Lakott itt bérlőként az 1920-as évek elején egy Forró Sándor nevű ácsmester is, aki torony- és templomtetők építését vállalta, javításuknak pedig megyeszerte elismert specialistája volt.
Akárhogyan is történt: a Példabeszédek könyve és a 111. zsoltár egyik közös mondatát vésték ősi, templomi nyelven a gerendába. Mindez biblikus lelkületről vall. Mint egykor Jákób álmában, a lajtorján angyalok járnak, fel-le, a gerendán a kapcsolat a földitől az Égig ér. A kis ház padlásán keresztgerendaként szolgál, vigyázza egykori és mostani lakóinak mindennapjait és hirdeti: tisztelet az Örökkévalónak! Mert a héberben a „félelem” (יִרְאַ֬ת = yir'ah /yir-aw') egyben tisztelettel teljes csodálatot is jelent. Úgy, ahogy a gyermek ítéletmentes tisztasággal rácsodálkozik emberre, világra, örök emlékezetébe vés vagy tudattalanjába rejt mindeneket, a természettel együtt lélegzik, zenél, megborzongva a mindig Teremtő jelenlététől, s reméli, hogy nőhet bölcsességben talán földtől az Égig és lehajolhat a legkisebbekig. Azt pedig az ősök sem gondolhatták, hogy a kis nyírségi ház mintegy száz év elteltével valóban a világ egyik neves énekegyüttese, a Banchieri Énekegyüttes postacíme is lesz.
Úgy jártunk, mint Jákób, aki álmából felébredve így szólt: „Bizony az Úr van ezen a helyen, én pedig nem tudtam.” Ott laktunk. Éreztük, hittük is – szüleimmel és immár a chorus angelorumban éneklő Szilárd testvérbátyámmal együtt. De nem tudtuk.
Az ősök életének áldott emlékét pedig őrizzék tovább a régi falak, előttük a kis virágok, s immár egy emléktábla is!
S ha valaki egyszer megkérdezi majd: melyik Nyíregyháza legősibb, még ma is meglévő portája – talán erre az egyszerű meseházra is gondol majd az Eötvös utcában.
Folytatódik a sportszakmai munka az Eissmann Városi Sportuszodában.
Nagy múlt, országos sikerek.
