Zrínyis Akadémia a 100 éves évforduló alkalmából

Zrínyis Akadémia a 100 éves évforduló alkalmából

100 éves a Zrínyi Ilona Gimnázium. A jubileumi év alkalmából elstartolt a Zrínyis Akadémia is, amely színes programokkal várja az érdeklődőket. Ma az iskola egykori diákja, Márka Szabolcs, a New York-i Columbia Egyetem asztrofizikusa tartott előadást a gravitációs hullámokról.


EGYKORI LEÁNYGIMNÁZIUM

 

A Zrínyi Ilona Gimnázium jogelődjét, a város első leánygimnáziumát 1917-ben alapították. Az oktatási intézmény a 100 éves jubileum alkalmából megannyi programot hirdet erre a tanévre; gondolnak a jelenlegi és egykori diákokra, szülőkre, pedagógusokra is, valamint az érdeklődő városlakókra. Huszárné Kádár Ibolya igazgató elmondta, lesz többek között Zrínyis gála, kassai kirándulás, ZIG Singers koncert is. De az egyik legfontosabb a Zrínyis Akadémia. A programsorozat előadásaira azokat a művészeket, társadalomtudósokat, kutatókat hívják vissza, akik a tudományos életben országos hírnévre tettek szert.

 

ELSTARTOLT A ZRÍNYIS AKADÉMIA

 

Az első Zrínyis Akadémiai előadáson az iskola egykori diákja, Márka Szabolcs asztrofizikus egy Einsteint igazoló felfedezésről szólt, hiszen több évtizednyi kutatás után beigazolódott, hogy valóban léteznek gravitációs hullámok. Azok első közvetlen megfigyelésében és mérésében több mint ezer kutató vett részt, többen közülük Magyarországról. De különösen kiemelkedő szerepet játszott a tudományos sikerben a New York-i Columbia Egyetemen dolgozó három magyar tudós, köztük Márka Szabolcs. Az asztrofizikus előadásában elmondta:

„Amit láttunk, az két óriási fekete lyuk összeütközése, ami egy olyan fekete lyuk születésével járt, ami akkora, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és 60-szor nehezebb, mint a Naprendszerünk. Tehát ha 60 Naprendszert összeteszünk egy fekete lyukba, az olyan nagy fekete lyuk lesz, mint a mi megyénk és 3 Naptömegnyi energiát fog kisugározni gravitációs hullámokban. 
Ez a gravitációs hullámenergia 1,3 milliárd évig utazott, míg ideért és most már megépítettük a világ legérzékenyebb detektorát, a LIGO detektort. Erre az USA kormánya több, mint egy milliárd dollárt költött és ez képes megmérni olyan kis változásokat, amik a galaxis méretét egy 'kosárlabdányival' megváltoztatják.”

A Zrínyis Akadémia célja az ismeretszerzés és ismeretátadás, valamint lehetséges példaképek és tudományos szenzációk bemutatása.



Dér Vivien



#kapcsolódó

Élj a mának!

Élj a mának!

Élet és halál

Június elsejétől lehet jelentkezni a diákmunkára

Június elsejétől lehet jelentkezni...

16 és 25 év közötti, nappali tagozatos diákok vállalhatnak munkát például az...