Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előre hozott érettségit lehet tenni

Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előre hozott érettségit lehet tenni

Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előre hozott érettségit lehet tenni

Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előre hozott érettségit lehet tenni. A döntéssel szeretnék elősegíteni, hogy a diákok hatékonyabban készülhessenek fel a felvételire – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.

A kormány határozata alapján a jövőben azon érettségi tárgyakból, amelyek tanítása a középiskola helyi tanterve szerint befejeződik, a diákok a következő vizsgaidőszakban – akár ősszel is – előre hozott érettségi vizsgát tehetnek.

Így azon tantárgyakból – ilyen például földrajz –, amelyek tanítása a tizedik évfolyamon lezárul, az azt követő őszi vizsgaidőszakban vagy az az utáni vizsgaidőszakokban előrehozott érettségit lehet tenni.

Az elmúlt években előre hozott érettségire kizárólag idegen nyelvekből és informatikából volt lehetőség, a tizedik évfolyam elvégzése után – emlékeztetett a szaktárca.

A módosítást az Országos Diákparlament kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy több vizsgatárgyból váljon lehetővé az előrehozott érettségi vizsga megszerzése, így a diákok hatékonyabban készülhessenek a felsőoktatási felvételire. A módosítással az érettségi nehézsége nem változik, ugyanakkor az eltérő időpontban letehető vizsgák miatt több idő marad a felkészülésre.

A kormány ezzel segíti a felsőoktatásba készülő fiatalokat, de továbbra is elvárja a megfelelő szakmai standardok teljesítését – írták.

 

Forrás: hirado.hu

#kapcsolódó

Iskolagyűlés az Aranyban

Iskolagyűlés az Aranyban

Iskolagyűlést tartottak az Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola...

FELVÁGTÁK NYÍREGYHÁZA VÁROS TORTÁJÁT

FELVÁGTÁK NYÍREGYHÁZA VÁROS TORTÁJÁT

Több mint 16 ezer adag ételkülönlegességgel várták a negyedik Tirpák Fesztivál...