Megépül az örökösföldi edzőközpont – Modern körülmények az utánpótlás-nevelés érdekében

Megépül az örökösföldi edzőközpont – Modern körülmények az utánpótlás-nevelés érdekében

Megépül az örökösföldi edzőközpont – Modern körülmények az utánpótlás-nevelés érdekében

Megépül a Nyíregyháza Spartacus – Bozsik József Labdarúgó Akadémia örökösföldi edzőközpontja, egy március végi kormányrendelet értelmében elkezdődhet a kivitelezési tervek elkészítése. A kormány célja, hogy az ország minden részén adott legyen a modern sportinfrastruktúra, ezért támogatja a nyíregyházi beruházást, közölte a sportért felelős államtitkár.


Edzenek a focisták az örökösföldi labdarúgó akadémián, jelenleg két füves és egy műfüves pályán öt korosztály nevelése zajlik. Egy márciusi kormányhatározat értelmében nagy támogatást kap a nyíregyházi labdarúgó-utánpótlás, megépülhet az örökösföldi edzőközpont.

Fontos az infrastruktúra

Révész Bálint úgy nyilatkozott, hiába szeretnének fejlődni, ha nincs ehhez megfelelő infrastrukturális háttér, ezért köszöni a kormány döntését.

„Én nagyon hiszek abban, hogy Nyíregyházán és környékén is nagyon sok tehetséges gyerek van és ez éltet engem, hogy innen is jönnek majd ki tehetségek és ez az infrastrukturális beruházás hihetetlenül elősegíti ezt az egészet” – tette hozzá a Nyíregyháza Spartacus Kft. tulajdonosa.

A legtöbb fiatal a focit választja

A Nyíregyháza Spartacus – Bozsik József Labdarúgó Akadémia örökösföldi edzőközpontjának megépítése azért is fontos, mert ahogy sok más városban, Nyíregyházán is a legtöbb utánpótláskorú gyermek focizni jár. A kormány nemzetstratégiai ágazattá nyilvánította a sport területét, ezért fontos, hogy az ország minden részén azonos lehetőségeket biztosítsanak a gyerekeknek, közölte a sportért felelős államtitkár, majd hozzátette, az örökösföldi 11 hektáros területen olyan létesítményt építenek, amely akadémiai képzést biztosít. 2021 nyarára várhatóan a kiviteli tervei is elkészülnek a közel hétmilliárd forintos beruházásnak, mondta dr. Szabó Tünde.

Kiemelkedő Nyíregyháza sportélete

Nyíregyházának fontos szerepe van az országos sportéletben, ezért is támogatja a kormány az edzőközpont megépítését.

„Nagyon jelentős, hiszen nagyon sok sikeres sportolónk indult el innen, Nyíregyházáról és a környékről, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyon sok sportágat tudnánk mondani, ahonnan indultak a sportolóink és vitték akár világszínvonalú sportolókig, szóval itt is nagyon fontos, hogy megteremtsük azokat a háttereket, amelyek a 21. században szinte most már elengedhetetlen. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen nehéz a gyerekeket leinvitálni egy délutáni foglalkozásra, nemhogy ott tartani. Ahhoz, hogy ott tartsuk, olyan létesítményekre van szükség, ami biztonságos, ahol nagyon szívesen vannak a gyerekek és a szülők is elengedik őket. Szeretnénk minden sportágban kiszolgálni az itt élőket és ezáltal, hogy a szülők is biztonságba tudják helyezni a gyerekeiket és nemcsak fizikailag, hanem egészség szempontjából is nagyon fontos, hiszen ha a járvány időszakát nézzük, akkor nagyon jól szembesültünk azzal, hogy egyetlen egy eszközünk van a kezünkben, amellyel meg tudjuk őrizni és tartani az egészségünket, ez nem más, mint a sport” – tette hozzá az államtitkár.

A városvezetés kiemelt programja

Nyíregyháza polgármestere is örömmel számolt be a hírről, mivel a sportinfrastruktúra fejlesztése egy fontos programja a városvezetésnek. Az ilyen jellegű beruházás mindig további lehetőségeket ad és segíti az utánpótlás-nevelést is.

„Amit megkezdtünk, arra most a kormány biztosítja a forrást, folytatja, a városnak nem kerül ez egy fillérjébe sem. Elkezdtük a sportcsarnokot, lett a BUSZACSA-ból egy szép arénánk, aztán megépült a jégpálya, elkészült az uszoda, épül az Atlétikai Centrum és mindemellett több szabadidősport-fejlesztést tudtunk befejezni, a Sóstói- és a Bujtosi-tó körül rekortán futópályák vannak, de még a belvárosban is a Bessenyei téren, és felújítottunk közel 20 iskolai tantermet, tornatermet” – közölte dr. Kovács Ferenc.

A 11 hektáros terület az önkormányzat tulajdona, a beruházást a kormány finanszírozza. Révész Bálint abban bízik, hogy 2022-re elkészülhet az örökösföldi edzőközpont.

A térség számára is fontos az edzőközpont

Az edzőközpontot a megyében élő gyerekek is használhatják majd, akik számára tökéletes példa lehet Rudolf Gergely pályája.

„Most az első lépést tettük meg, közel 300 millió forintot biztosít a kormány a beruházás előkészítésére Nyíregyháza számára. Én azt mondom, hogy a megyeszékhely fejlődése a megyének is jó és a megye különböző településein élő gyerekek is bejöhetnek majd ide. A városban és a megyében egyaránt nagyon szeretik a labdarúgást, gondoljunk a ’80-as évekre, a dicső Szpari-időszakra, amikor Temesvári volt az edző, én magam is kijártam a mérkőzésekre. A gyerekeknek kell egy modern edzőkomplexum, kell egy nagyon jó szakmai stáb – ez szerintem Nyíregyházán adott – és kellenek példaképek, hiszen a labdarúgó akadémiáról világhírű labdarúgók kerültek ki, hogy csak Rudolf Gergelyt említsem. Itt született Nyíregyházán, 28-szoros válogatott labdarúgó és meglátták benne a tehetséget, egy francia akadémián töltött el éveket és úgy jött vissza Magyarországra focizni” – tette hozzá dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.


Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Tudtad-e?

Tudtad-e?

Tudtad-e?

Központi Ballagás fotókkal és videókkal!

Központi Ballagás fotókkal és videókkal!

Idén is megtartották a Központi Ballagást. Ez alkalommal új helyszín adott...