Koronavírus: a WHO szerint egyetlen ország sincs biztonságban

Koronavírus: a WHO szerint egyetlen ország sincs biztonságban

Nem enyhül, sőt, egyre gyorsul a koronavírus-járvány a világban.

Már több a fertőzött, mint ahányan Ausztráliában vagy Észak-Koreában élnek. A WHO szerint egyetlen ország sincs biztonságban, még azok sem, ahol azt hitték, túl vannak a legrosszabbon. Új-Zélandon hetekig nem volt új eset, most pedig ismét terjed a vírus. Európában is egyre rosszabb a helyzet, egyre több országban korlátozzák a határátlépéseket – hangzott el az M1 Világ című műsorában.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO arra figyelmeztet, hogy

egyetlen állam sincs biztonságban, amíg a koronavírus a világ bármely táján jelen van.

Új-Zélandon a járvány első hulláma után jó ideig egyetlen eset sem volt, majd külföldről újra behurcolták a fertőzést, és most már az országon belül is terjed a vírus. Az állam vezetése ismét korlátozásokat vezetett be. A leginkább érintett Aucklandben, például, kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön.

Ausztrália Victoria államában már hetek óta tart a járvány második hulláma. Különösen rossz a helyzet Melbourne-ben. Egy ideig úgy tűnt, hogy sikerülhet csökkenteni az új esetek számát, ám újra egyre több a fertőzött.

A fertőzöttek szomorú statisztikáját hetek óta az Egyesült Államok vezeti.

Az új esetszámok csökkennek, ám még így is mintegy negyvenezer új fertőzött van naponta. Egyre több régióban enyhítik a korlátozásokat: Kaliforniában kinyithattak a borbélyok, New Yorkban pedig 50 százalékos kapacitással működhetnek a kaszinók. A tanévkezdés azonban újabb gondokat okozhat. Az amerikai statisztikák szerint ugyanis az egyetemi kampuszokon és azok környékén magasabb a fertőzöttek aránya.

Jelenleg Indiában terjed a leggyorsabban a járvány, itt a napi 80 ezret is meghaladja az új esetek száma. A járványgörbe egyre meredekebben ível felfelé. A helyzetet súlyosbítja, hogy sok régióban enyhítik a korlátozásokat, és a lakosság a még érvényben lévő óvintézkedéseket sem tartja be.

Európában mindenhol emelkedni kezdtek az esetszámok.

Spanyolországban a legrosszabb a helyzet, ahol a korlátozások bevezetése óta sem csökken az új fertőzöttek száma. A kontinensen államai utazási korlátozások bevezetésével, a nagy létszámú rendezvények betiltásával, illetve a kötelező maszkviselés bevezetésével igyekeznek elkerülni a teljes zárlatot.

A magyar kormány ismét gyorsan reagált az esetszámok európai és hazai növekedésére. Az Európai Unióban elsőként zárta le a határokat, hogy a vírus behurcolásának megakadályozásával a magyarokat megvédje. A gazdaság és a társadalom védelme szempontjából nagyon fontos, hogy elkerüljük a tavaszihoz hasonló teljes zárlatot. De ez csak akkor lehetséges, ha mindenki felelősen viselkedik, és betartja a járványügyi előírásokat.


hirado.hu

#kapcsolódó

A városgondnok sose fárad

A városgondnok sose fárad

Nyíregyháza városgondnokának ügyeletes telefonszá­mára folyamatosan futnak...