Van, ahol videóchaten keresztül tartják a kapcsolatot az idősotthonok lakóival szeretteik

Van, ahol videóchaten keresztül tartják a kapcsolatot az idősotthonok lakóival szeretteik

Van, ahol videóchaten keresztül tartják a kapcsolatot az idősotthonok lakóival szeretteik

Ahogy tavasszal megjelent a koronavírus Magyarországon, majd szeptemberben hirtelen megugrott a regisztrált új fertőzöttek száma, az első intézkedések között szerepelt, hogy a bentlakók védelme érdekében szigorításokat vezettek be az idősotthonokban. Jelenleg ezekben Nyíregyházán is látogatási és intézményelhagyási tilalom van érvényben (a nyíregyházi önkormányzat még augusztusban – elsők között – elrendelte mindezt a saját fenntartású intézményeiben), ami persze új helyzetet eredményez a kapcsolattartásban is. Négy nyíregyházi, nem önkormányzati bentlakásos intézmény vezetőjét kérdeztük meg arról, hogy milyen az élet a zárt kapukon belül. Új ellátottakat egyébként mindegyikbe vesznek fel, azonban a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján ez csak akkor történhet meg, ha az ellátott rendelkezik a felvételt megelőző 5 napon belül – legalább 48 órás időkülönbséggel – két alkalommal elvégzett, SARS-CoV-2 teszttel, aminek negatív eredménye van.

Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség Sóstói Szivárvány Idősek Otthona

„Látogatói pontot hoztunk létre”

– Az intézmény VI. épületében Izolációs részleget alakítottunk ki. Ide fogadjuk az új ellátottakat, illetve elkülönítésre alkalmas helyiségeink is vannak, amennyiben az intézmény orvosa gyanús esetet diagnosztizál. Folyamatosan biztosítjuk a közösségi helyiségek, korlátok, kapaszkodók, kilincsek fertőtlenítő takarítását. Az ellátottaknak is be kell tartani a 1,5 méter védőtávolságot, valamint a szájmaszk használatát a közösségi eseményeken, illetve a csoportfoglalkozásokon. Az intézményt az ellátottak csak egészségügyi-sürgős vizsgálatok esetében hagyhatják el. Természetesen a maszk használata, a folyamatos kézfertőtlenítés mind az ellátottak és a munkavállalók esetében is kötelező. Az ellátottaknak a kapcsolattartást többféle módon próbáljuk biztosítani:

1. Látogatói pontot hoztunk létre, ahol az udvaron, üvegfallal teljesen kettéválasztott helyiségben lehetőség van a kapcsolattartásra. (Időpontfoglalással a kerekesszékes ellátottakat munkatársaink segítik, hogy láthassák szeretteiket.)

2. Videóchat-, telefonos elérhetőséget biztosítunk a hozzátartozók részére.

Természetesen csomagokat is fogadunk az ellátottak részére, melyeket a hozzátartozók az intézmény portáján adhatják le, a megjelölt napokon, melyet fertőtlenítés után juttatunk el az ellátottak részére. Egyetlen esetben engedélyezzük az intézménybe való belépést a hozzátartozó részére, amennyiben a végstádiumban lévő ellátottól történik a búcsúzás. Ebben az esetben az intézmény természetesen a járványügyi előírásoknak megfelelő védőöltözetet biztosít. Mind a születésnapokat, mind a névnapokat megünnepeljük, a járványügyi előírások figyelembevételével. Próbáljuk ellátottjaink mindennapjait úgy szervezni, hogy kiegyensúlyozottan, biztonságban tudják élni életüket, ebben a pandémiás időszakban is.

 

Szent Katalin Szeretetotthon

„Azon vagyunk, hogy a lakók a lehető legkevesebbet érezzék belőle”

– A járvány első hullámának megérkezésével minden intézménynek fel kellett készülni a kialakult helyzetre. A szeretetotthonunk számos pontján (bejáratoknál, folyosókon, lift mellett, étkezőkben) kihelyeztünk könyökkaros kézfertőtlenítő adagolókat, amit lakóink és kollégáink is használnak. Az intézmény összes munkavállalójának kötelező az épületben a szájmaszk használata. Az ellátottakkal szorosan érintkező kollégáknak a szájmaszk használata mellett arcvédő pajzs használata is kötelező, a további egyéni védőfelszerelések megléte mellett. A takarító kollégák kiemelt figyelmet fordítanak a napi többszöri fertőtlenítésre. Lakóinkat  több csoportba osztottuk, hogy étkezéskor kevesebb legyen az egy légtérben tartózkodó személyek száma. Az előírásoknak megfelelően kialakítottunk izolációs helyiségeket az esetlegesen megjelenő, COVID-betegek részére. Heti 2 alkalommal a technikai munkatársak udvari fertőtlenítést végeznek az intézmény területén alkoholos felületfertőtlenítővel. Az intézmény saját betegszállító gépkocsiját rendszeresen ózongenerátoros fertőtlenítéssel fertőtlenítjük. A hozzátartozók elsődleges kapcsolattartása jelenleg a telefonos és esetlegesen kapacitás  függvényében az internetes kapcsolattartásban (videóhívás) merül ki. Jelenlegi helyzetben az intézmény vezetősége ezt a kapcsolattartási formát részesíti előnyben, és ajánlja a hozzátartozók számára az ellátottak nagyobb biztonsága érdekében. Csomagot a hozzátartozóktól átveszünk, azokat 48 órás elkülönítés után átadjuk az ellátottaknak. Ebben a helyzetben az intézményben lakók élete teljességében felborult. Elsődleges dolgunk az egészségük megóvása. Ugyanakkor szükséges, hogy a nehézségek ellenére is próbáljuk meg számukra a korábbi élethelyzetüket, napi rutinjukat biztosítani. Ilyen a születésnapi köszöntés is. Számos esetben már a járvány első hulláma alatt is a hozzátartozók megrendelték a cukrászdából a születésnapi tortát, amit átvettünk és átadtunk az ünnepelt részére. Próbáljuk ezeket a pillanatokat dokumentálni is, de sajnos tudjuk, ez nem adhatja vissza a személyes találkozás örömét. Ezeket a születésnapi köszöntéseket korábban is már az intézmény szociális munkásai végezték, mint ahogy most is teszik. Ők minden héten összeírják lakóink között, ki és mit szeretne vásárolni a boltban, és elmennek, megveszik azokat nekik. Lehetőségeinkhez és tudásunkhoz  mérten próbáljuk a lehető legjobban megoldani a járvány által nyújtott nehéz helyzetet, hogy lakóink ebből a lehető legkevesebbet vegyék észre.

 

Emmaus Evangélikus Szeretetotthon

„Intézkedések sorát vezettük be”

– Intézkedések sorát vezettük be március közepe óta az aktuális EMMI és NNK eljárásrendek és útmutatók szerint. A legfontosabbak az ellátottak védelme érdekében elrendelt látogatási és intézményelhagyási tilalom újbóli bevezetése, az ellátottak – újabban a munkatársak – testhőmérsékletének napi kétszeri ellenőrzése, orr-száj maszk viselése, kézfertőtlenítési lehetőségek megteremtése, használata és ellenőrzése, a fertőtlenítő takarítás folyamatos biztosítása, távolságtartás, szellőztetés. A hozzátartozók elsősorban telefonon tarthatják a kapcsolatot az ellátottakkal, valamint elérhetővé kell tenni a lakók számára a kapcsolattartáshoz szükséges számítógépet. A hozzátartozók hozhatnak csomagot, mely nem tartalmazhat romlandó terméket. A megfelelő higiéniai szabályok betartása mellett történik a csomagok fogadása. A születésnapokat továbbra is megünnepeljük. A reggeli áhítat keretében virággal, énekkel és egy bibliai igeverssel/ idézettel köszöntjük a lakókat. A 90, 95 éves lakók számára tortát rendelünk és a szobájukban is felköszöntjük őket.

 

Seregély István Papi Szociális Otthon

„A szülinap ünneplése sem a megszokott módon történik”

– Látogatási és kijárási tilalmakon kívül, izolációs szobákat alakítottunk ki a gyanús vagy igazolt esetek elkülönítésére. Izolációs csoportot hoztunk létre, feladatuk, hogy kövessék az országos eljárásrendet. Intézményi eljárásrendet készítettek, amely tartalmazza a tüneteket és a szükséges teendőket, gondoskodik a dolgozók infekciókontroll képzéséről, odafigyel a megfelelő eszközök biztosításáról, folyamatosan vizsgálja a takarítási, fertőtlenítési és hulladékkezelési eljárásokat, hiányosság esetén intézkedéseket tesz. Gondoskodtunk arról, hogy az intézménybe belépő dolgozók a bejáratnál megfelelő kézfertőtlenítést és testhőmérséklet-mérést végezzenek, melyeket írásban rögzítünk. Amennyiben a dolgozó légúti tüneteket mutat, nem léphet be az intézménybe, fel kell hívnia a háziorvosát. Felhívtuk a dolgozók figyelmét, hogy kerüljék a tömegközlekedési eszközöket és a zsúfolt tereket. A szájmaszkot biztosítjuk a lakóinknak is, folyamatosan oktatjuk őket, a maszk helyes viselésére, a kézmosási, az érintkezési és a tüsszentéssel kapcsolatos szabályokra. Fokozott odafigyeléssel végezzük a felületfertőtlenítéseket és szellőztetést. Felhívjuk lakóink figyelmét a 1,5–2 méteres távolság betartására. Ennek megfelelően az étkeztetéseket is többször kis csoportban végezzük. Foglalkozásokat szintén kis csoportokban, a távolság megtartásával kell tartanunk, ami nagyon nehéz feladat, tekintve lakóink érzékszervi megbetegedéseit (hallás, látás). A kapcsolattartást folyamatosan biztosítjuk a lakóink számára, elérhetik a hozzátartozók lakóinkat telefonon, internet segítségével, kapun kívüli látogatással, valamint rossz idő esetén a Szent Antal templom üveges bejárati ajtaján keresztül biztosítjuk a cseppmentes látogatást. A látogatásokat telefonos előjegyzés alapján bonyolítjuk. A végstádiumú lakóink látogatása, a megfelelő védőeszközök, védőruházat segítségével történik. Hozzátartozói csomagokat szerdán és szombaton fogadunk a megfelelő higiénés szabályok betartásával. Jelenleg a szülinap ünneplése sem a megszokott módon történik. A közvetlen köszöntést kis csoportban végezzük, a megfelelő távolság betartásával, a többiek számára pedig segítségül hívtuk a technikai eszközöket, így az ünnepi köszöntők, versek az intézmény hangszóróin keresztül, kihangosítással jutnak el a lakókhoz. Intézményünk nyugalmazott lelkipásztorai, püspökei folyamatosan biztosítják a lakók számára a lelki gondozást, végzik a szentmiséket a szabályok betartásával és a technika segítségével.     

Bruszel Dóra

#kapcsolódó

Ismerjük meg Nyíregyházát együtt

Ismerjük meg Nyíregyházát együtt

Nyíregyházi városnézés 1 órában, nem csak turistáknak! Itt élünk Nyíregyházán,...

Káposztás pucóka, strudli, almás lepény, vaddisznó pörkölt - Néhány különlegesség a kínálatból

Káposztás pucóka, strudli, almás lepény,...

Ön tudja mi az a strudli és hogy készül a káposztás pucóka? Különleges ételek...