WASS ALBERT VERSÉVEL NYERT ILLÉS NIKOLETTA

– A jövőben a tanulmányaimat a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán szeretném folytatni. A hobbijaim mindig tükrözték a színpad iránti szeretetemet, furulyáztam, gitároztam, több táncstílusban is kipróbáltam magam, valamit kisgyerekként modellkedtem is. Énekelni tanulok a Vikár Sándor Zeneiskolában, színjátszóköröknek is tagja voltam, és amióta az eszemet tudom színésznek készülök. A szüleim úgy gondolták, hogy ez csak egy gyerekkori álom, hisz még mikor azt sem tudtam mi fán terem a színész, akkor is azt mondtam, hogy én az leszek. Aztán ahogy idősödtem egyre tisztult a kép, és belső késztetésként éreztem, érzem, hogy ez az az út, amire rá kell lépnem – árulta el az ambiciózus lány.

A MELANKOLIKUS SZÖVEGEKBEN ÉRZI MAGÁT IGAZÁN OTTHON

– Mikor szeretted meg az irodalom világát?

– Mindig is vonzott az irodalom és legjobban azokat a műveket kedvelem, amik első olvasásra erőteljes hatással vannak rám. Általában a versenyekre vitt szavalataimat is ez alapján választottam és a Színművészetis felvételire is ilyenekkel készülök, mivel ezek lesznek valószínűleg a leghitelesebbek tőlem.

– Vannak kedvenc alkotóid, műveid?

– Kedvencem nincsen. Jobban kedvelem a melankolikus, a világot visszatükröző műveket és szerintem jobban is át tudom adni, mint a boldogságtól sziporkázó költeményeket. Ez biztos az én világnézetemmel és gondolataimmal is összefügg. Például Karinthy Frigyes Ki kérdezett című művét egy nyíregyházi színésztől hallottam először és olyan hatással volt rám az előadásában, hogy versenyen is indultam vele és az egyetemre is fogom vinni.

– Mikor szavaltál először, jártál valamilyen versenyen?

– Általános iskolás alsó tagozatos voltam, amikor egy mesemondó versenyen indultam, és különdíjas lettem. Azután ez valahogy feledésbe merült, és sose indítottak versenyen. Volt két „ügyeletes szavaló” az osztályban, ahogy kedves Tanárnőm nevezte és őket indította minden versenyen. Persze én sem szóltam, hogy szívesen indulnék, így nem is hibáztathatok senkit. De hiszem, hogy minden okkal történik és talán kellett nekem az az idő, hogy érjek, fejlődjek, mert így minden szavalóversenyen, melyen gimnazistaként vettem részt, helyezést értem el.

– Sosem okozott problémát számodra a lámpaláz?

– Nem nagyon vagyok lámpalázas. Általában utólag szokott kijönni, mikor lejövök a színpadról akkor van bennem egy kis izgulás, vagy utólagos stresszlevezetés. Mindig átgondolom mit és hogyan csináltam, mit kell kijavítanom, mit tartsak meg a jövőben is. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Szeretem a színpadról felvenni az emberekkel a szemkontaktust, mert így valamilyen szinten összekapcsolódunk, és jobban át tud menni az, amit én közölni akarok, meg persze azt is látom, ha valakinek nem igazán nyertem el a tetszését.

NEM FÉL A KIHÍVÁSOKTÓL

– Mi ösztönzött arra, hogy jelentkezz a Like 2 tehetségkutatóra?

– A magyar tanárnőm, Mikó Gyöngyi tanárnő ajánlotta, hogy induljak és mivel jó lehetőségnek tartottam ezt arra, hogy megmérettessem magam és egy újabb alkalomnak, hogy a felvételire vitt művemet közönség előtt is előadhassam, hát belevágtam. Ma már minden versenyre így megyek, hogy az adott művekről hozzáértő szakemberektől kaphassak véleményt, ami a későbbiekben nagyon hasznos lehet számomra.

– Mesélj, milyen érzés volt színpadra lépni az egyes fordulókban, miért az adott műveket választottad?

– A válogatón Radnóti Miklós Előhang egy monodrámához című művét szavaltam. Ez a vers volt az, amit első olvasatra az íróasztalomnál végigsírtam, így úgy gondoltam ezt mindenképp el kell szavalnom valahol és ez jó alkalom volt rá. A középdöntőben és a döntőben Wass Albert Előhang című művét hallhatták tőlem. A döntő előtt egy héttel egy olyan esemény történt velem, amit nagyon igazságtalannak éreztem és lelkileg nagyon megviselt, így nagyon aktuális volt. Elszavaltam az egyik felkészítő tanárnőmnek, Orémusz Maja néninek a döntő előtt egy nappal, és el is sírtam magam, mert arra gondoltam, hogy igen „ledöntötték az én oszlopomat”, de fel kell állnom és tovább küzdenem, nem teheti semmi tönkre az életemet, még ha fáj is.

– Hogyan készültél fel a döntős produkcióra?

– Orémusz Maja és Mikó Gyöngyi tanárnők segítségével. Nagyon hasznos tanácsokat kaptam, amik hozzájárultak a sikeremhez. Nélkülük nem sikerült volna. A negatív kritikákat jobban szeretem, mert csak azokból tudok tanulni és mindig az a cél, hogy az ember fejlődjön. A középdöntő után Horváth Margit színművésznőhöz, az egyik zsűritaghoz odamentem, hogy milyen hibát vélt felfedezni, de azt mondta nem érzett ilyet és szerinte nagyon jó úton vagyok és reméli, jó kezekbe kerülök a jövőben, valamint elég erős leszek ahhoz, hogy megmaradjak önmagamnak és nem formálnak át. Negatív kritika ide vagy oda, azért ilyet jó hallani az előadásomról Nyíregyháza egyik vezető színésznőjétől.

HATALMAS MEGTISZTELTÉS ÉRTE

– A zsűri Különdíjban részesített felnőtt vers és próza kategóriában. Hogy élted meg a sikert, számítottál rá?

– Nem, nem számítottam rá, de nagyon örültem neki, hisz ez csak megkoronázta a 18. szülinapomat, amit aznap ünnepeltem. Az ilyen mindig egy jó visszajelzés arra, hogy amit csinálok, az nem felesleges és érdemes tovább folytatnom.

– A Különdíjjal együtt felkértek, hogy a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére rendezendő ünnepségen szavald el a nyitóverset. Milyen érzés ez számodra?

– Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy szavalatom által ilyen neves eseményre kértek fel. Szerintem az ilyen dolgokért megéri ezt csinálni és napról-napra küzdeni azért, hogy jobb legyek és mindent örömmel fogadok, hálás vagyok érte, ami egy lépéssel közelebb visz az álmaimhoz.

Farkas Fanni

Fotók: Illés Nikoletta gyűjteménye