Zajlik az élet a Mustárházban

Zajlik az élet a Mustárházban

A napokban zárult le a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda, a debreceni Köz-Pont Ifjúsági Egyesület, a békéscsabai Patent Ifjúsági Szervezet és a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület fiataljainak közös projektje.

Utolsó állomása a programnak Debrecen volt január 27-28-án. A találkozó a debreceni Ifjúsági Ház bemutatásával kezdődött, ahol a helyszín megtekintésén kívül a városi diákönkormányzat vezetőségével, tagjaival és munkájával is megismerkedhettek a részvevők.

A délután folyamán „Élet a gyűlölet után” címmel előadást hallhattak Christian Picciolinitól, aki ifjúkorában az amerikai szkinhedmozgalom egyik meghatározó vezetője volt, az élettörténetének bemutatása után aktív beszélgetés formájában tehették fel a résztvevők kérdéseiket vagy fejthették ki véleményüket a témával kapcsolatban.

A program valódi célja, hogy a fiatalok városvezetőkkel, döntéshozókkal találkozhassanak, beszélgessenek őket érintő kérdésekről, tehessenek javaslatokat és ezáltal kapcsolatot építsenek ki olyan személyekkel, akikkel együtt tevékenykedve segíthetnek közösségükön, fiatalokat érintő problémákon. 

Ezt a célt segítette elő Korbeák György a debreceni önkormányzat képviselőjével való találkozás is, akivel ifjúságpolitikával kapcsolatos kérdésekről beszélgettek a diákok.

Ezt követően egy workshop keretein belül vitatták meg a projekt hasznosságát, tapasztalatait és azt, hogy hogyan lehetne a közeljövőben tovább folytatni a fiatalok között kialakult jó kapcsolatot. Az idő rövidsége sem gátolhatta a részvevőket abban, hogy a szabadidőt is aktívan és hasznosan töltsék el. Így közösségépítés céljából közösen bowlingoztak, részt vettek a Debreceni Citerazenekar koncertjén, és a debreceni fiataloknak köszönhetően pedig megismerkedhettek a város nevezetességeivel egy városnéző túra keretein belül.

Mustárház Ifjúsági Központ

#kapcsolódó

Viharos szél, felhőszakadás és jégeső várható a keleti megyékben

Viharos szél, felhőszakadás és jégeső...

Figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Napelem vezeték okozott füstöt az Önkormányzat épületének tetején

Napelem vezeték okozott füstöt az Önkormányzat...

Napelem vezeték okozott füstöt az Önkormányzat épületének tetején