Miért döntöttél úgy, hogy gimnáziumi tanulmányaid során cserediák programban veszel részt? Hogy jött az ötlet?
Egyik este Apukám hazahozott egy leírást az AFS-ről (a szervezetről, amivel majd később kiutaztam), és megtetszett maga az ötlet, hogy eltölthetnék egy évet külföldön, de ekkor még csak 14 éves voltam, túl fiatal. Érdekesnek és izgalmasnak gondoltam a lehetőséget, hogy megtapasztalhatok egy másik kultúrát, bármelyiket a világon. Onnantól kezdve, hogy először olvastam róla, folyamatosan foglalkoztatott a gondolat, hogy hova utaznék ki szívesen, majd novemberben elmentem egy kiválasztásra, ahol megnyertem magamnak az egyik helyet a két kiutazó közül, aki a Dominikai Köztársaságban élhet egy éven keresztül.
Miért pont azt a helyet választottad?
Az igazat megvallva nem volt semmilyen különösebb szempontom, csak spanyol nyelvterületre szerettem volna utazni. A szüleim és én meghallgattunk beszámolókat azoktól, akik már voltak kiutazók, és megtetszett nekünk a Dominikai Köztársaság, bár akkor még jóformán semmit sem tudtunk róla.
Milyen első benyomások értek a kezdetekkor?
Éjszaka érkeztünk meg a többi cserediákkal együtt, az időeltolódás miatt fáradtan. Nekem az első pillanattól fogva minden tetszett. Csak néztem ki a kocsi ablakán, és izgatott voltam az előttem álló év miatt. Különféle házak suhantak el mellettünk, és már akkor tudtam, hogy ez lesz a legjobb évem. Amire nagyon tisztán emlékszem, az a meleg. Olyan volt, mintha az állatkert fűtött, párás trópusi házában lettünk volna. Valamint az állandó dudálás, a fejetlenség az utcákon. És persze a legfontosabb: az emberek azonnali kedvessége.
Mennyire találtad meg a közös hangot a fogadócsaládoddal, illetve milyen hamar illeszkedtél be az ottani fiatalok közé?
Amint megérkezett a kocsi az irodához, ahol a fogadócsaládok vártak ránk, megláttam Mamit (a fogadó anyukámat) az ajtó előtt, és rögtön odafutottam, ő pedig megölelgetett és spanyolul beszélt hozzám, amit akkor még nem értettem J. Tehát az első pillanattól kezdve szeretett és elfogadott a fogadócsaládom. Mielőtt eljöttem volna az év végeztével, elmondták nekem, hogy sosem gondolták volna, hogy egy „idegent” úgy tudnának szeretni, mint a saját lányukat. Az osztályomba is hamar beilleszkedtem, és sok barátra tettem szert, akik ugyanúgy segítettek engem, megmutatták mi merre van, és támogattak a spanyol megtanulásában.
Mennyire volt nehéz megszokni az ottani életet, hétköznapokat? Mennyiben más, mint itthon?
Otthon a családnak nincs sok dolga, mert általában a jómódú, de akár átlagos családok nagy része foglalkoztat egy vagy több takarítónőt, aki a hét 6 napján a családdal lakik egy külön szobában. A családom helyzete ezen a téren szappanoperába illő lenne: az egyik takarítónő egy reggelre lelépett, míg egy másikat pedig lecsuktak drogok miatt J.
Az ünnepek nagyon különböznek az itteniektől. Például karácsonykor 30 fok van és sokan nem is állítanak fát. Nem öltöznek ki általában, nem énekelnek, nem gyűlik össze a szélesebb rokonság. Ott viszont a szilveszterre óriási hangsúlyt fektetnek, olyankor - és a tavaszi szünetben - vannak a legnagyobb bulik. Az ottani tavaszi szünet pedig szinte olyan, mint az amerikai Spring Break. Este buli, napközben tengerpart, mindezt vagy egy héten keresztül.
Mennyiben más az iskolarendszer? Lett kedvenc tantárgyad?
Hasonlókat tanulnak, mint mi, csak sokkal kevesebbet. Nincs annyi házijuk, alig írnak a füzetükbe. Az órák között nincs szünet, csak egy hosszabb ebédszünet. Egyenruhát hordanak, annak megfelelően, hogy van-e aznap testnevelés. A tanárok és diákok közötti viszony sokkal közvetlenebb, mindenkit tegeznek. Ha bejön egy tanár, 3-4 diák feláll, megölelik az oktatót, és elmondják neki, hogy szeretik, a tanár pedig mondja, hogy ő is szereti őket. Az iskolában nagyon fontosak a végzősök, sokszor szerveznek családi napokat, bulikat stb.
Milyen életre szóló élményekkel gazdagodtál?
Mivel nagyon sokban (ha nem mindenben) különbözik Magyarországtól a Dominikai Köztársaság, rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodtam. Ilyen volt például az első alkalom, mikor először fürödtem a gyönyörű tengerében. Soha ahhoz foghatót még nem láttam. Mikor először mentünk el Mamival megnézni a szegénységben élő negyedeket, amikor először láttam igazi szegénységet. Mikor a többi cserediák és én megmásztuk az egész Karibi Térség legmagasabb hegyét. Mikor megfogtam egy tengeri csillagot. Annyi benyomás ért, amiket lehetetlen lenne felsorolni, hogy én csak végtelenül hálás vagyok a lehetőségért, ami nekem megadatott.
Nehézséget jelent-e számodra ilyen fiatalon ennyi időt távol tölteni a családtól és a barátaidtól?
Nekem nem volt akkora honvágyam, mint a többi cserediáknak, ami szerintem annak köszönhető, hogy egy nagyszerű fogadó családom volt, akiket azóta is igazi családnak tekintek, valamint gyakran beszéltem a szüleimmel, így nem éreztem úgy, hogy elszakítottak tőlük.
Mit gondolsz, vissza fogsz a későbbiekben térni?
Én – természetesen – szeretnék, viszont nem tudom, hogy ez mikor fog összejönni. Ha valaki azt mondaná, hogy holnap üljek fel egy gépre, és repüljek a Dominikai Köztársaságba, azonnal elkezdenék pakolni, és rögtön indulnék J.
Szabó Anna 10.C