Budapesten mondhatja el versét

Budapesten mondhatja el versét

A Fehérbot Sportegyesület a Költészet nap jegyében Donászy Magda vers- és prózamondó versenyére invitálta Nyíregyházi Ridens diákjait.

 Nyolc lelkes, versszerető diák mérette meg itt magát. Nem csak a lelkükben, de a külsőségekben is megmutatták, ünneplőbe öltözötten, hogy a verselés is, maga az ünnep.

A Váci Mihály Kulturális Központban nagy izgalommal adták elő a zömében Donászy Magda költészetének remekeit, de volt aki Aranyosi Ervin, Ady Endre és Varró Dániel által szerzett kedvenc verseit adta elő. Nagyon szép sikereket értek el szavalatukkal.

Az első helyezés mellé, a zsűri még meglepetés díjjal is jutalmazta Szabados Fanni hatásos előadását. Őt az a megtiszteltetés érte, hogy képviseli megyénket a Budapesten megtartásra kerülő Gála műsoron. Elismerően nyilatkozott  Horváth Erika  és Nyirkos Erzsébet verseléséről a zsűri, így második díjjal gazdagodtak. Tóth Bianka pedig, harmadik helyezést ért el remek szavalatával. 

 

Karácsonyi Csabáné

nevelőtanár (Ridens)

#kapcsolódó

Az NYTV-n látható lesz a Szpari meccs - Vasárnap megmutatjuk az ETO elleni találkozót

Az NYTV-n látható lesz a Szpari meccs...

Az NYTV-n látható lesz a Szpari meccs - Vasárnap megmutatjuk az ETO elleni...

Utazó tárlat az Aranyban

Utazó tárlat az Aranyban

November 6-án érkezett első állomására a Sóstói Múzeumfalu utazó tanulmányi...