2. lett a krúdysok kisfilmje az országos versenyen

2. lett a krúdysok kisfilmje az országos versenyen

Gratulálunk!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal "Középen vagyunk" címmel filmpályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a fiatalok egy jókedvű tevékenységként ismerjék meg a visegrádi 4-ek történelmét, szerepét és fontosságát. A díjátadó 2018. április 27-én volt a Duna Palotában, s a 10.c osztály tagjainak kisfilmje az országos versenyen 2. helyezést ért el.


A Krúdy Gyula Gimnázium 10.C osztályának csapata lelkesen állt neki, hogy a Visegrádi Együttműködés (V-4-ek) történetén keresztül bemutassa a közös kapcsolatok nélkülözhetetlenségét. A kisfilm készítése nagy lendülettel indult és sikeresen ért véget. Sok energiát fektettünk bele és a készítés során mindenkinek volt egy-egy  jó ötlete. A rendezés nehéz feladatát Pápai Gréta vállalta magára, a vágó és operatőr szerepét Tóth Márton töltötte be, akiknek sokat köszönhetünk, hiszen nagyszerűen összefogták csapatunkat, és hagyták, hogy mindenki megmutathassa magát. Szerencsénkre sok tehetséges diákkal dolgozhattunk együtt, így nem jelentett gondot az sem, hogy a filmben szereplő saját szerzésű betétdalt saját előadásban mutassuk be. Nagy odafigyeléssel választottuk ki a helyszíneket, díszleteket és a szereplők jelmezét is. Mivel ez volt első közös kisfilmünk, mindenki a maximumot nyújtotta, így gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni. A magyarság történelme mindannyiunk számára fontos és meghatározó, ezért is vállaltuk boldogan a feladatot. Nagy öröm volt számunkra, hogy a pályázatot kiírók is értékelték munkánkat, így kisfilmünk bekerült az első három helyezett közé, ami mindannyiunk számára  elismerést jelentett.


Nagy izgalommal indultuk a díjkiosztó ünnepségre, amit Budapesten a Duna Palotában rendeztek meg. Először egy állófogadáson vettünk részt, majd később megkezdődött a díjak kiosztása, melyeket a V4 kvízjátékosok vettek át elsőként. Ezután következett a filmek értékelése. A mi csapatunk „Kéz a kézben” című kisfilmjével a második helyen végzett, ami mérhetetlen örömmel töltött el bennünket. Munkánk elismeréseképpen értékes ajándékok tulajdonosaivá is válhattunk. Az díjak átadása után átmentünk a Kamaraterembe, ahol megnézhettük a három nyertes sokszínű, érdekes, de mégis teljesen más szögből megközelített alkotását. Utána a zsűri tagjaival beszélgettünk, megtudhattuk tőlük, hogy milyen szempontok alapján értékeltek, miért nyerte el tetszésüket a mi pályázatunk. A sok jó észrevétel mellett kaptunk építő jellegű kritikákat is.


Fantasztikus élményben volt részünk, amely összekovácsolta kis csapatunkat. A sok munkánknak meglett az eredménye, ez motiválni fog bennünket, hogy a jövőben is részt vegyünk hasonló pályázatokon.


Seregi Aliz 10.C

#kapcsolódó

Ismét oktatási tartalmakkal segíti az iskolásokat a közmédia

Ismét oktatási tartalmakkal segíti...

Ismét oktatási tartalmakkal segíti az iskolásokat a közmédia

Krúdys verebek

Krúdys verebek

A 9. C osztály beszámolója a verébtáborról