Vége a jó időnek, jön a hidegfront

Vége a jó időnek, jön a hidegfront

Kedd éjszaka érkezik a hidegfront hazánkba.

Kedden több órás napsütés várható, de a déli óráktól szórványosan számíthatunk kisebb záporokra, zivatarokra, főként a Duna mentén. Éjszakára az ország nyugati, északnyugati részét már eléri a csapadékmező, ezeken a tájakon kiadós esőre számíthatunk, s a szél is megélénkül. A Dunától keletre ekkor még nem kell csapadéktól tartani, hajnalban a legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 19 fok közt alakul.

Szerdára a csapadékmező eléri az ország keleti részét is, több helyen számíthatunk záporra, zivatarra. Nyugaton és északnyugaton elsősorban az eső lehet jellemző. Délutánra az ország nyugati és keleti fele közt nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt: míg a tartósan esős nyugati, északnyugati tájakon csak 20 fok köré emelkedhet a hőmérséklet, addig a keleten, délkeleten és délen 30 fok körüli maximumokat mérhetünk.

Éjszaka a csapadékmező továbbhalad kelet felé, és csütörtök reggel már csak keleten alakulhat ki gyenge zápor, kisebb eső, ezt követően pedig a nap is kisüt. Az ország többi részén már a reggeli óráktól számíthatunk napsütésre, ismét 25 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

(Időkép)

#kapcsolódó

TÖBB MINT 60 MILLIÓS FEJLESZTÉS AZ APÁCZAIBAN

TÖBB MINT 60 MILLIÓS FEJLESZTÉS AZ...

Két különböző forrásból, több mint 60 millió forintból fejlesztik az Apáczai...

Így tud buszjegyet vásárolni!

Így tud buszjegyet vásárolni!

Így tud buszjegyet vásárolni!