Lengyel bírák a Nyíregyházi Törvényszéken

Lengyel bírák a Nyíregyházi Törvényszéken

Nyíregyháza lengyel testvérvárosa, Rzeszów küldöttsége érkezett a Nyíregyházi Törvényszékre 2018. szeptember 28-án.

A Rzeszówi Kerületi Bíróság elnökét, alelnökét és bíráját dr. Nyakó Zsuzsanna, a törvényszék elnöke fogadta, ezt követően a magyar bírósági rendszer felépítését és jogalkalmazási gyakorlatát ismerhették meg a delegáció tagjai.

A magyar bírósági szervezetet Breczkáné dr. Békési Gabriella, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája mutatta be, prezentációjával szemléltetve elmondta, hogy 20 törvényszék és 112 járásbíróság működik Magyarországon, amelyek büntető, polgári, végrehajtási és szabálysértési ügyekben járnak el. A vendégek érdekességként értékelték azt, hogy a lengyel bírósági szervezettől eltérően hazánkban külön  Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságok is működnek. A törvényszékek a elsőfokú határozatok elleni fellebbezéseket bírálják el, illetve kiemelkedő súlyú ügyekben járnak el.

Dr. Mányik István, a Nyíregyházi Járásbíróság elnöke kiemelte, hogy a lengyel-magyar barátságnak hagyománya van, és örömét fejezte ki az iránt, hogy ezt a jelenben tovább ápolhatja a két bíróság. Elmondta, hogy a város és a bíróság történetét nem lehet szétválasztani. A bíróság és a bíráskodás történetéről tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a bíróság feladata az, hogy kiszolgálja a hozzá forduló jogkereső állampolgárokat. A város és a törvényszék épületének történetét bemutató prezentáció nagy érdeklődést váltott ki a lengyel bírák körében.

A XXI. század bírósága iránt támasztott követelményekről, s ennek megvalósulásáról tartott előadást dr. Molnár István, a Mátészalkai Járásbíróság elnöke. Bemutatta a törvényszéken megvalósult és folyamatban lévő - új eljárásokhoz kapcsolódó – projekteket, illetve az elektronikus eljárások előnyeit.

A delegáció tagjai megtekintették a törvényszék dísztermét, s a távmeghallgatást biztosító tárgyalótermek technikai felszereltségét, melyek az eljárások gyorsítását szolgálják.

 

 

Nyíregyháza, 2018. szeptember 28.

dr. Sörös Lás

#kapcsolódó

Egy nap alatt 1500 áldozat az Egyesült Államokban

Egy nap alatt 1500 áldozat az Egyesült...

Egy nap alatt 1500 áldozat az Egyesült Államokban

Idén is lesz Nyuszi futás

Idén is lesz Nyuszi futás

Idén március 31-én lesz a Nyuszi futás a Városi Stadionban. Lesz nyuszi tánc,...